Az összeg 10 százalékkal magasabb a tavalyinál, ezt jobb, ha tudod, mielőtt biztosítást kötsz.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei összesen több mint 13 ezer munkaórát teljesítettek éjszakai műszakokban az állami kezelésű gyorsforgalmi utakon a tavalyi év folyamán. A társaság célja, hogy fokozatosan növelje azon tevékenységek körét és volumenét, amit az esti órákban is elvégezhetnek a cég dolgozói az autópályákon.
A gyorsforgalmi úthálózaton az elmúlt években folyamatosan, dinamikusan nőtt a forgalom. Ennek eredményeként, főleg a Budapesthez közeli gyorsforgalmi útszakaszokon rendkívül nehézkessé vált a forgalomkorlátozással járó munkavégzések lebonyolítása. Ezért a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2017 óta folyamatosan növeli azon tevékenységek körét és volumenét, amelyeket az éjszakai órákban is el lehet végezni. Ehhez számos, főleg közlekedésbiztonsági beruházást is végrehajtott eszközparkjában, hogy az utakon dolgozókat megvédje, illetve az esti órákban közlekedők figyelmét is minél hamarabb és hatékonyabban fel tudja hívni a munkavégzésre.
A munkaterületen dolgozók és az ott közlekedők védelme érdekében a nappali, hagyományos forgalomterelési előírásoknál szigorúbb szabályokat alkalmaznak a szakemberek: csak ütközéscsillapítóval felszerelt járművek védelmében lehet munkát végezni, nincs kézi forgalomirányítás, a terelőtábláknál vagy terelőkúpoknál speciális sorvillogót használnak. A munkavédelmi előírásoknak megfelelő minimális megvilágítási értékek biztosításához fényballonokat vagy fénytornyokat alkalmaznak. Ezen kívül a munkaterületen dolgozók speciális egyéni védőeszközöket használnak, mint például a fejlámpával ellátott munkavédelmi sisakok, melyek nemcsak elöl világítanak a munkát segítve, hanem hátul piros fényt bocsátanak ki, hogy hátat fordítva is észlelhető legyen viselője, továbbá LED lámpákkal felszerelt láthatósági mellényt viselnek ilyen esetekben a szakemberek.
A kollektív védelem és az éjszakai munkavégzés volumenének további növelése érdekében idén újabb eszközbeszerzéseket is megvalósít a Magyar Közút: speciális forgalomtechnikai eszközt szállító kisteherautókat és hozzá kapcsolható speciális forgalomterelő utánfutókat vásárolnak, amelyeken változtatható jelzésképű tábla, valamint humánerőforrás beavatkozása nélkül kihelyezhető, vezérelhető, majd begyűjthető egységeket lehet elhelyezni.
A Magyar Közút munkatársai 2019-ben több mint 13 ezer munkaórát teljesítettek éjszakai műszakokban. Az esti órákban az útellenőrzési és a téli hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákon kívül szalagkorlát javítások, lokális útburkolat javításokat, sövényvágást, kaszálást, szemétszedési feladatokat, illetve számos más a burkolaton és műtárgyakon végzett fenntartási munkákat is végeztek a szakemberek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Magyar Közút az autósoktól azt kéri, hogy az esti órákban még inkább kövessék a kihelyezett ideiglenes jelzéseket, ne használjanak reflektort a munkavégzések környezetében, a munkaterületet megvilágító erős fény esetén ne nézzenek közvetlenül a fényforrásba, hanem a burkolat szélén látható jelek és vezetőoszlopok fényvisszavető csíkjai alapján tartsák az irányt és természetesen fokozott óvatossággal és az érvényben lévő sebességkorlátozás betartásával haladjanak el a munkások mellett.
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







