Miért kerül ugyanaz a hotelszoba egyik nap ennyibe, másnap pedig akár tízezrekkel többe vagy kevesebbe?
Felfüggeszti kínai járatait a British Airways a koronavírus-járvány miatt. Magyarországra a Shanghai Airlinesnak és a Chine Eastern Airlinesnak van közvetlen kínai járata Budapestre, egyelőre nincs szó ezek felfüggesztéséről. A Budapest Airport közölte, felkészültek arra, ha a magyar hatóságok rendkívüli intézkedéseket vezetnek be a Liszt Ferenc repülőtéren.
A British Airwaysazután döntött a járatfelfüggesztés mellett, hogy a brit külügyminisztérium azt javasolta állampolgárainak, csak különösen indokolt esetben utazzanak Kínába, ahol már több mint hatezer ember fertőződött meg a tüdőgyulladást okozó vírussal, amely szerdára 132 ember halálát okozta - írja az Index a BBC hírei alapján. A járvány epicentruma az 56 milliós Hupej tartomány központja, a 11 milliós Vuhan, ezer kilométerrel délre Pekingtől. Azonban Tibetet kivéve az 1,4 milliárdos ország minden tartományából jelentettek megbetegedést, és több halálos esetet is. (Külföldön eddig 14 országból jelentettek mintegy száz fertőzöttet, közöttük halálos eset egyelőre nincs.)
Korábban néhány járatát már törölte a United Airlines, az Air Canada és a Pacific Airways is, de a BA az első, amely minden kínai járatát felfüggesztette. Könnyen lehet, hogy a fertőzések számának növekedésével hamarosan más légitársaságok is hasonlóan döntenek.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







