13 °C Budapest

Kemény drágulás a Balatonnál: jövőre ezért is többet kell majd fizetni

MTI
2019. november 15. 09:30

 Átlagosan tíz százalékot meghaladó mértékben emelkedik jövőre a balatoni horgászjegyek ára - közölte a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

Szári Zsolt közölte: kilenc éve nem változtattak a horgászjegyek árán, ezért szükség volt a rendezésre. Tíz százalékot némileg meghaladó lesz az áremelés, de nem egységesen, lesznek ugyanis olyan jegytípusok, amelyek ára változatlan marad - közölte.

A vezérigazgató az elmúlt évek egyik legnagyobb eredményének nevezte, hogy idén vagyonkezelésbe kapta a halgazdálkodási társaság "a 2009-ben eltékozolt", mintegy 1200 hektárnyi vízfelületet jelentő halastavakat. Ezek adnak ugyanis biztos alapot a vendéglátóhelyekre kerülő, földrajzi oltalommal rendelkező balatoni hal utánpótlásának.

Hozzátette: a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. 20 évre kapta meg a térségbeli halastavak vagyonkezelési jogát. Szári Zsolt elmondta: a magyarországi horgászok száma meghaladja az 500 ezret. Közülük jelentős számú, közel százezer horgász fordul meg évente a Balatonnál, amelyre állandó vagy turistacélpontként tekint horgászhelyének.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?