30 °C Budapest

Meg is volt a szavazás: tényleg korhatárhoz kötnék a jogosítványt?

2019. augusztus 11. 13:01

A többség szerint nem a kor, hanem más kritériumok alapján kellene eldönteni, hogy ki hosszabbíthat jogsit, és ki nem. A Pénzcentrum olvasói között ugyanakkor szép számmal akadtak olyanok is, akik támogatták a felső korhatár bevezetésést, mivel vagy voltak már rossz tapasztalataik, vagy nem bíznak az orvosi vizsgálatokban. Mások a felső mellett magasabb alsó korhatárt is bevezetnének.

Egyetlen nap alatt több mint 3300 olvasói szavazat, és megannyi komment érkezett arra a kérdésünkre, hogy korhatárhoz kell-e kötni a jogosítvány meghosszabbítását - egyszerűsítve: korlátozni kell-e az időseket a vezetésben. Ugyanis, ahogy tegnap beszámoltunk róla, újból fellángolt a társadalmi vita arról, hogy bizonyos kor felett ne lehessen meghosszabbítani a jogosítványt. Elhangzottak pró és kontra érvek, de ahogyan kiderült, jó döntést nem lehet hozni a témában, mivel nem lehet általánosságban elmondani, hogy az idősebbek rosszabbul vezetnének, mint a fiatalok - sőt, hajlandóak magukat is fejleszteni, hogy kevesebb nehézségük legyen.

Az eredmény látszólag egyértelmű: több mint 2300-an nem értettek egyet a felvetéssel. A kommnetek alapján ők a teljes szabadság hívei: mindenki vezethessen addig, ameddig az orvos alkalmasnak találja arra és, vagy alkalmasnak érzi magát arra.

Ugynakkor nagyjából ezren voksoltak arra, hogy igen, meg kell szabni, hány éves korukig ülhetnek az emberek a volán mögé. A hozzászólásokból kiderült, hogy a támogatók csoportja nagyobbrészt saját rossz tapasztalatai alapján gondolja azt, hogy bizonyos kor fölött már ne engedjék az embereket vezetni. Mások az orvosi alkalmassági vizsgálatok szakszerűségében, megbízhatóságában kételkedik mondván, ha például ismerős az orvos, akkor sokkal több mindent elnéz, mintha egy vadidegen végezné el a vizsgálatokat. Fel is vetődött többekben, hogy az egész rendszert kellene átalakítani, és független orvostestületeknek kellene határozni az emberek alkalmasságáról.

Tényleg olcsóbb az időseknek?

Mellékszálként - mivel előző cikkünkben megírtuk az ügymenet pontos díjait is - előkerült az is, hogy "mi az, hogy az idősebbeknek olcsóbb az alkalmassági vizsgálat, és az ügyintétés?" Nos, a cikkben azt is kiemeltük, hogy korcsoportonként változik, kinek mennyi időre adják meg a jogsit: a kor előrehaladtával egyre gyakrabban kell menni az orvoshoz és a kormányablakba. Így pedig, ha jobban belegondolunk, egy idősebb ember az évek alatt nagyjából ugyanúgy befizeti azt az összeget, amibe egy 40 év alattinak kerül a jogosítványának meghosszabbítása 10 évre.

70 felett például csak 2 évre adnak jogsit, tehát nekik ötször kell végigjárni a procedúrát, mialatt például egy húszévesnek csak egyszer. Így pedig a fiatalabbnak összesen 11200 forintba kerül a jogsi, az idősebbnek pedig, ha minden oké, akkor 10 ezerbe. Tehát 1200 forinttal, évente 120-szal van beljebb egy idős ember a 10 év alatt - ez azért nem egy nagy kedvezmény.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Akkor legyen két korhatár!

Voltak olyanok is, akik elfogadták a felső határt, de azt mondták, legyen alsó korhatár is:

ha a 70 éves nem vezethet, mert túlzottan öreg, akkor 20-25 év alatt se vezethessen senki, azok még túl fiatalok!

- hangzott el. A magyar rendszer egyébként valóban a megengedőbbek között van Európában, nálunk 17 éves kortól meg lehet szerezni a B-kategóriás jogsit, a tafolyamra már 16,5 évesen is be lehet iratkozni. Ezzel szemben az EU-ban általában a 18 éves korhatár van érvényben, ám a skandináv országokban például már 16 éves kortól vezethetnek a fiatalok - ha ül mellettük egy jogsival rendelkező felnőtt.

A kanadai Alberta tartományban már 14 éves kortól lehet jogsit szerezni, ahogyan egyes amerikai államokban is. Ausztráliában 15 év és 9 hónap a korhatár.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. augusztus 21. csütörtök
Sámuel, Hajna
34. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?