12 °C Budapest

Életkorhoz kötnék a jogosítványt: újra fellángolt a vita

2019. augusztus 10. 16:00

Örök vita, hogy életkorhoz kössék-e a jogosítvány birtoklását: sokak szerint bizonyos kor felett már nem szabadna hagyni, hogy a szépkorúak volán mögé üljenek. A dolog nem ennyire egyszerű, de azt már a kutatók is megállapították, hogy a kor előrehaladtával nehézkesebbé válik a vezetés. Ám az is kiderült, hogy az idős sofőrök nagy része szeretné képezni magát: itthon is népszerűek az ilyen pályanapok. Bár hazánkban nincs életkorhoz kötve a jogosítvány, minél idősebb valaki, annál gyakrabban kell felülvizsgálatra járnia: ha pedig az orvos úgy ítéli meg, akkor nem hosszabbítják meg a vezetői engedélyt.

Természetes, hogy idős korunkra is meg akarjuk őrizni szabadságunkat, mobilitásunkat. Ennek megfelelően Magyarországon is rengeteg idős ember vezet autót. Bár itthon is hatalmas a vita akörül, hogy érdemes lenne életkorhoz kötni a jogosítványt, egyelőre nincs érvényben ilyen szabályozás, bárki, bármeddig vezethet, ha az orvos alkalmasnak találja rá.

A német autóklub témába vágó összegzése kiemeli, hogy nem akarnak társadalmi vitát gerjeszteni, de tény, hogy rengeteg szépkorú sofőr nem gyakorol önkritikát, és rosszul méri fel a képességeit. Például az életkorral összefüggésben csökkenhet a rugalmasság, nőhet a reakcióidő, és az ember szeme is romlik. Ezeket a legtöbben óvatossággal kompenzálják, de rengeteg idős fut bele emiatt ideges, türelmetlen autóstársakba, ami csak tovább flusztrálja őket, és további hibákba sodródhatnak bele.

Az ADAC egy felmérést is ismertet, amely szerint a válaszadó idősek több mint 80 százaléka jelentette ki, hogy szüksége van az autójára, nem akar másoktól függeni a mobilitás tekintetében. És ami még meglepőbb, 40 százlék szívesen menne vezetéstechnikai tréningekre is, hogy magbiztosabban tudjanak útra kelni.

Az évek meg a rutin

A helyzet itthon is hasonló: a rendőrség idős sofőröknek szóló programjaira sokan elmennek, legutóbb pont júlisban tartottak ilyen képzést egy zsámbéki pályán. A szépkorú vezetők a beszámoló szerint sikerrel vették az akadályokat: pedig tucatnyi feladat elé állították őket. Pacsuta Ágnes főhadnagy, baleset-megelőzési főelőadó megpróbált választ adni arra a kérdésre is, hogy tényleg rosszabb sofőrök-e az idősebb magyarok a fiataloknál:

Vannak tények, és vannak mesterségesen generált vagy maguktól kialakuló, hangulatbefolyásoló információáramlatok. Nagyobb médiavisszhangot kap, ha egy idős ember okoz balesetet. Ennek oka van: ők néha valóban extrém helyzeteket idéznek elő; menetiránnyal szemben hajtanak fel autópályára, illetve más, rájuk vonatkozó haladási tiltásokat nem értelmeznek. Le kell szögezni: egy korosabb ember képességeinek felelős megítélésekor soha nem szabad pusztán a születési évszámból kiindulni. Minden személy egyedileg, valós tulajdonságai alapján mérhető, képességeik jókora eltéréseket mutathatnak, egyéntől függőek

- mondta, majd pedig kiemelte, hogy általánosságban fokozott fizikai és szellemi igénybevételnek vannak kitéve a szépkorú vezetők. Kisebb-nagyobb mértékben érintik őket negatív anatómiai folyamatok: az izomzat, a csont- és ínrendszer gyengül, ugyanígy csökken az érzékszervek hatásfoka, míg a reakcióidő általában megnő. Megfigyelhető a korcsoportnál a motorikus képességek romlása, legtöbbjüknél fellép egyfajta bizonytalansági tényező, és szunnyad a tanulási képesség.

Ugyanakkor a főhadnagy arról beszélt, hogy az idősebb sofőrök remekül tudnak manőverezni, vezetni, mivel ők még nem a modern autókkal tették le a jogosítványt. És a fiatalokkal ellentétben nem jellemző rájuk a "versenyzési kedv", a rendőrség tapasztalatai szerint letisztultabb, higgadtabb, belátóbb a mentalitásuk is.

Azért még nem olyan rossz a helyzet

A hazai balesetmegelőzési hatóság korábbi összegzése szerint az idős járművezetők ugyanakkor közlekedésük során az átlagosnál ritkábban ütköznek álló járműnek, illetve szilárd tárgynak, továbbá kevesebb baleset történik ütközés, farolás és felborulás miatt. Ez alapvetően az idősek átlagosan lassúbb haladási tempójára, a megszerzett évtizedes rutinjára és "nyugodtabb vérmérsékletére" utal.

Az idősek vonatkozásában az általuk okozott balesetek okai is eltérnek az általánostól a hatóság korábbi elemzése szerint: három egymást követő év adatait megvizsgálva az látható, hogy a 65 éves, vagy annál idősebb járművezetők az átlagnál ritkábban okoznak személysérüléses közúti balesetet a sebesség nem megfelelő alkalmazása (abszolút, vagy relatív gyorshajtás) miatt.

Esetükben ugyanakkor az átlagosnál jóval gyakoribb a szabálytalan előzés, valamint az elsőbbség meg nem adása miatt okozott balesetek aránya, mely - a balesetek természetük szerinti vizsgálatnál tett megállapításhoz hasonlóan - a forgalmi szituációk lassúbb, illetve helytelen felismerését, hibás kezelését jelzi.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Nem a szemmel van a baj

Rengeteg idős sofőrnek nem is a szemével van baja, hanem a látottak feldolgozásával: Duje Tadin, a Rochesteri Egyetem professzora a Telegraphnak korábban arról beszélt, hogy látványszűrésért az emberi agyban a halántéklebeny középső területe a felelős. Már korábbi tanulmányok is arra jutottak, hogy idősebbek, tudtahasadástól vagy búskomorságtól szenvedők jobban észlelik a háttérmozgásokat.

Ezek pedig megzavarhatják az embert, hiszen a professzor is arra mutatott rá, hogy az ingereket néha sokkal jobb kiszűrni, és csak az igazán fontos szituációkra koncentrálni. A probléma tehát abban rejlik, hogy az agy rengeteg kapacitást fordít a háttéringerek feldolgozására, ám ez az idő múlásával elkopik, így pedig több időbe telik realizálni például az igazán komoly veszélyhelyzeteket.

Sokba fáj a hosszabbítás

A magyar hatóságok másképp is igyekeznek kiszűrni azokat, akik már tényleg nem alkalmasak az autóvezetésre. Ezt szolgálja az a szabályozás is, amely szerint 40 éves korig tíz, 40-60 év között öt, 60-70 között három, 70 év fölött pedig két évre szól a B-kategóriás vezetői engedély. A hosszabbításhoz pedig orvosi vizsgálaton kell átesni. Kivételes esetekben, ha az életkor vagy a betegség indokolja, egyetlen évre adnak ki jogsit, utána megint kontrollra kell menni.

Ugyanakkor a jogosítvány meghosszabbításához elég egy szemvizsgálaton, vérnyomásmérésen és vizeletvizsgálaton átesni. A vizsgálat díja kategóriánként csökken, hiszen a kor előrehaladtával gyakrabban kell arra elmenni. A díjak az alábbiak szerint alakul:

  • 50 éves korig 7200 Ft
  • 50 és 60 éves kor között 4800 Ft
  • 60 és 70 éves kor 2500 Ft
  • a 70. év betöltése után 1700 Ft

A papírral el kell ballagni a kormányablakba, ahol ügyintézés díja 4000 Ft, illetve 1500 Ft abban az esetben, ha az adott személy az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, vagy az orvosi alkalmassági vélemény egy évnél rövidebb ideig érvényes.

Ha valakit nem minősítenek alkalmasnak, lehetőség van felülvizsgálat kérésére. Ezt írásban kell kérvényezni a vélemény kézhezvételét követő 15 napon belül. A másodfokú vizsgálat díja:

  • 40 éves korig 10800 Ft
  • 40 és 60 éves kor között 7200 Ft
  • 60 és 70 éves kor között 4800 Ft
  • a 70. év betöltése után 3200 Ft

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem