A tervek szerint 2027-től csak akkor léphet életbe az árkorlátozás, ha a benzin vagy a gázolaj drágulásának üteme tartósan és jelentősen meghaladja az európai uniós...
A hosszúhétvégére kinyitott a balatoni strandok többsége, és pünkösdkor több tízezren keresték fel az ingyenes fürdőhelyeket is. A hőség elől menekülők birtokba vették a három kilométer hosszú balatonlellei és a húszezer négyzetméteres boglári Platán standot is, és sokan célozták meg Zamárdit is, a fővároshoz legközelebb eső balatoni fürdőhelyet.
Korábban nyitott a tervezetnél Keszthelyen a Városi, a Helikon és a Libás strand is, ahol új úszó napozóstégek is várták az első vendégeket - írja a Magyar Nemzet. Révfülöpön átadták a Császtai strand homokos gyereköblét, Tihany pedig pálinkapiknikkel várta a balatonra utazókat. A balatonfüredi Tagore sétányon a hal- és borünnep háromnapos gasztronómiai eseményein vehettek részt a pünkösdözők. A szigligeti várban pedig pünkösdvasárnap reggelétől hétfő estig történelmi harcászati bemutatókra került sor.
A Balaton vize kiváló, a tó egyetlen területén sincs kifogásolható méretű algaszaporodás - mondta el Boros Gergely, az MTA Balatoni Limnológiai Intézetének tudományos főmunkatársa. A klorofillkoncentráció, ami az algásodás egyik mutatója, alacsony, a Keszthelyi- és a Szigligeti-öbölben 8-10, a tó keleti medencéjében 4-5 mikrogramm literenként. - A tóban nincsenek olyan fajok, amelyek veszélyt jelentenének az emberre - jelezte a kutató.
170 milliárd forintos üzlet jött létre: teljesen átalakulhat Budapest és az agglomeráció közlekedése
Az állam az Országos Közlekedési Központ Zrt.-n keresztül 50 százalékos tulajdonrészt szerezhet a BKK-ban,.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







