21 °C Budapest

Mostantól már itt is vehetsz vonatjegyet: nem is gondolnád, hol támad a MÁV

MTI
2019. április 12. 09:29

Áprilistól  17 postán is lehet vasúti menetjegyet vásárolni a MÁV-START és a Magyar Posta között létrejött megállapodásnak köszönhetően - közölte a két szervezet közös közleményben.

Áprilistól  17 postán is lehet vasúti menetjegyet vásárolni a MÁV-START és a Magyar Posta között létrejött megállapodásnak köszönhetően. A debreceni 20. számú (Malompark) postán januárban kezdte meg próbaüzemben a vasúti menetjegyek értékesítését a Magyar Posta. Az ott szerzett tapasztalatokat alapul véve áprilistól további 16 postán lesz elérhető ez a szolgáltatás. A teszt ideje alatt Debrecen mellett Budapesten négy postán, Győrben két postán, valamint Hajmáskéren, Jászapátiban, Martfűn, Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden, Szeghalmon, Szendrőn, Tabon, valamint Veszprémben egy-egy postán vásárolhatnak vasúti menetjegyet az ügyfelek. 

A pilotprogramba a vasúttársaság vegyesen vont be kisebb és nagyobb településeken lévő, belvárosi vagy attól távolabb elhelyezkedő, hagyományos vagy üzletházi, vasútállomás közeli vagy akár vasúti pénztárral nem rendelkező településeken működő postákat. Ha a 17 postán bevezetett vonatjegy-értékesítés fogadtatása kedvező lesz, további postákra is kiterjeszthetik a lehetőséget - tették hozzá.

A postákon a MÁV-START jegyeladási rendszerét használják, de bizonyos szolgáltatásokra, például a megvásárolt jegyek visszatérítésére, cseréjére, és nemzetközi vasúti jegyek vásárlására itt nincs lehetőség. Ezeket továbbra is a vasútállomásokon lehet intézni. 

A postai ügyintézők a jegyértékesítéshez kapcsolódó információkról, így például menetrendről, elérhető kedvezményekről is felvilágosítást tudnak adni az ügyfeleknek - írták, de megjegyezték: a vasúti utazás tervezésekor a részletes információkért továbbra is elsősorban a MÁV-START információs csatornáit, a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatot vagy www.mavcsoport.hu internetes oldalt érdemes használni.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. március 29. 10:30
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem