18 °C Budapest

Izzadsz és meleged van? A szomszédban van a világ egyik legjobb víziparkja

2018. július 26. 14:05

Az egyik legnagyobb utazási portál elkészítette a világ legjobb víziparkjait bemutató listát, melyen egy horvátországi létesítmény a hatodik lett. Mutatjuk, mennyiért juthatsz el oda és mennyibe kerül a belépő. Vannak másik létesítmények is a listán, melyek viszonylag könnyen elérhetőek.

A TripAdvisor elkészítette a világ 25 legjobb víziparkját bemuató listát. A magyarok szempontjából leginkább a hatodik helyezett lehet az érdekes, amely a hotvátországi Aquapark Istralandia. A vízipark Budapesttől 600 kilométerre van és végig sztrádán közelíthető meg. A Via Michelin számítása szerint, ha az M7-es és a szlovén A1-es autópályán utazunk, akkor az út egy irányba hat órát tart, útiköltségünk pedig oda-vissza 45 ezer forint körül alakul, az autópályamatricákat is beleszámolva. Mutatjuk térképen az utat:

Ha már ott vagyunk, akkor persze kell még belépőt is fizetni, ami 140 centiméter feletti emberekenek 210 kuna (9200 forint), 100 és 140 centi közöttieknek 160 kuna (7 ezer forint), de vannak családi jegyek is (két felnőtt és két gyerek például 630 kunáért, azaz 27 600 forintért bemehet, amivel 110 kunát (4800 forint) spórolhatunk meg). A szállások a környéken nyárra már nagyrészt elkeltek, de még mindig találhatunk éjszakánként két főre 10 ezer forint környékén szobákat, igaz, nem biztos, hogy a legjobb ár-értékaránnyal.

Mutatjuk a teljes toplistát, érdekesség, hogy sem az első helyezett tenerifei, sem pedig a 24. helyezett olaszországi park könnyen  megközelíthető Budapestről fapados járatokkal, igaz, erre a nyárra már meglehetősen drágák a repülőjegyek:

  • 1. Siam Park, Tenerife
  • 2. Waterbom Bali, Indonézia
  • 3. Beach Park, Aquiraz, Brazília
  • 4. Thermas dos Laranjais, Brazília
  • 5. Disney's Typhoon Lagoon Water Park, Orlando, USA
  • 6. Aquapark Istralandia, Horvátország
  • 7. Wild Wadi Waterpark, Dubai
  • 8. Makadi Water World, Egyiptom
  • 9. Eco Parque Arraial d'Ajuda, Brazília
  • 10. WetSide Water Park, Asuztrália
  • 11. Aquatica, Orlando, USA
  • 12. Ramayana Water Park, Orlando, USA
  • 13. Shipwreck Island Waterpark, Florida, USA
  • 14. Disney's Blizzard Beach Water Park, Orlando, USA 
  • 15. Holiday World & Splashing Safari, Indiana, USA 
  • 16. Water Country USA, Virginia, USA
  • 17. Parque Aquatico Cascaneia, Brazília
  • 18. Maya, Lost Mayan Kingdom, Mexikó
  • 19. Splash Lagoon Indoor Water Park Resort, Pennsylvania, USA
  • 20. Hot Park, Brazília
  • 21. Black Mountain Water Park, Thaiföld
  • 22. Splashdown Beach Water Park, USA
  • 23. Waldameer Park & Water World, Pennsylvania, USA
  • 24. Etnaland, Olaszország
  • 25. Parque Aquatico Federacian, Argentína

(via Mirror)

A borítókép illusztráció
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem