13 °C Budapest

Óriási veszély a magyar utakon: ez lenne a megoldás a bajokra?

MTI
2018. július 23. 15:30

Súlyos következményekkel járhat a mobiltelefon-függőség: Európa-szerte egyre több halálos balesetet okoznak telefonozó sofőrök.

Évente többször történik, a legutóbb pénteken volt a közösségi médiában élőben közvetített baleset, a sofőr figyelmét elvonta a videózás, a négy román utas közül ketten meghaltak. Az ilyen jellegű, egyre szaporodó ügyekkel kapcsolatban Szűts Zoltán, médiakutató az M1-en elmondta, az új technológia folyamatos önreprezentálásra késztet és a beérkező megerősítések - kedvelések, hozzászólások - hatására folytatják a tevékenységet a felhasználók.

A szakember szerint a mobiltelefon-használat veszélyeire leginkább a média által lehetne felhívni a figyelmet, emellett fontosnak tartja, hogy már általános iskolás korban megismerjék a fiatalok ezt a témát. A kutató kitért arra is, hogy külföldön már több bizarr megoldás született a mobillal gyalogosan közlekedők védelmére, a kínai járdákon külön sávot alakítottak ki, ahol a közlekedési lámpákat a földre helyezték, ezzel megkönnyítve a telefonozás közbeni gyalogos közlekedést.

(A borítókép illusztráció.)
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem