16 °C Budapest

Kiderült, miből telik fényűző nyaralásra rengeteg magyarnak

2018. július 16. 16:30

2017-ben többet költöttünk nyaralásra és több időt is töltöttünk kikapcsolódással, mint egy évvel korábban, és arra is sokkal jobban figyelünk, hogy ne hitelből vagy kölcsönből utazzunk - derült ki egy friss kutatásból.

2017-ben többet költöttünk utazásra és több időt töltöttünk pihenéssel, mint egy évvel korábban - derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség , valamint a KSH adataiból. A magyar lakosság körében a külföldi úticélok népszerűbbek, mint a belföldiek: tavaly a külföldi turisztikai célú utazásokra a lakosság 8,2 százalékkal többet költött, ez összesen 619,9 milliárd forint. Nemcsak külföldön, de belföldön is szeretünk kikapcsolódni, az erre a célra szánt kiadások 6,4 százalékkal emelkedtek, ami megközelítőleg 330 milliárd forint volt.

A magyarok pénzügyi szempontból tudatosan tervezik meg a nyaralást, derült ki az Európai Fogyasztói Fizetési Jelentésből, mely az Intrum követeléskezelő vállalatcsoportja megbízásából készült. A kutatásban, mely a nyaralási szokásokat vizsgálta, 24 országból 24 401 európai - köztük 1006 magyar - állampolgár vett részt.

Okosan nyaralunk

A felmérés alapján elmondható, hogy

a rendszeresen spóroló magyarok negyede tesz félre utazási célra, amely alacsonyabb, mint az európai átlag.

Ennek hátterében a magyarok megtakarítási céljai állnak, hiszen nálunk a váratlan kiadásokra való felkészülés a legfontosabb. Az utazási célú spórolás a 18-24 éves korosztály esetén a legmagasabb: a rendszeresen félre rakó fiatalok közel 40 százaléka emiatt is spórol.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Amellett, hogy hazánkban nem a legnépszerűbb takarékoskodási cél az utazás, a válaszadók számára fontos, hogy a nyaralás kiadásait saját anyagi helyzetüknek megfelelően kezeljék: több mint 70 százalékuk elutasítja, hogy hitelből vagy ismerősöktől kölcsönkért pénzből utazzon el. Ezen a téren a legmegfontoltabb a 25-34 éves korosztály, a fiatal felnőttek majd négyötöde vélekedik így. Az adatok alapján az is megállapítható, hogy a magyarok következetesebbek e téren, mint német, francia és finn társaik.

"Bár az európai átlagnál kevesebbet teszünk félre kifejezetten a nyári kikapcsolódásra, a magyarok megfontoltan és körültekintően állnak hozzá az utazás tervezéséhez"

 - foglalta össze a kutatás eredményeit Kis Annamária, az Intrum üzletfejlesztési és értékesítési igazgatója. "Fontos azonban, hogy a pénzügyi tudatosság a nyaralás alatt is megmaradjon annak érdekében, hogy a pihenést követő időszakban ne szembesüljünk anyagi nehézségekkel. A nyaralás hasonló a karácsonyi bevásárláshoz: könnyű túlköltekezni" - tette hozzá a szakember.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. március 29. 10:30
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem