Leállhatnak a balatoni ingatlanfejlesztések? Négy telekre készülnek különleges szabályok Akarattyán.
Óránként közlekednek majd a Balaton déli partján az expresszvonatok a nyári menetrendben - írja a Balatontipp.hu
A portál meg nem erősített információkra hivatkozva azt írja, hogy idén óránként közlekednek majd a Balaton déli partján az expresszvonatok a nyári menetrendben. A változás ráadásul a környéken élőknek is örvendetes lesz, mert az expressz kocsikban helyjegy nélkül lehet majd utazni a települések között. Ezen felül továbbra is járnak majd hétvégi éjszakai Bagolyvonatok, amelyekből az idén egyel többet lehet majd igénybe venni a korábbiakhoz képest.
Az északi partra utazók is örülhetnek, mert a Katica sebesvonat naponta közlekedik majd, átszállás nélkül a Déli pályaudvar és Balatonfüred között. Hétvégén ráadásul további mentesítő gyorsvonatok lesznek a menetrendben, amiken lesz kerékpárszállító kocsi is. A leggyorsabb eljutást biztosító Kékhullám sebesek is járni fognak, amik Budapest és Balatonfüred között csak Székesfehérváron és Balatonalmádiban állnak meg, és InterCity kocsikat is továbbítanak.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






