Elhúznál az országból? Erről a jelentésről nem árt, ha tudsz

2018. április 23. 17:00

Többféle szempont alapján is meghatározhatjuk, hogy mennyire értékes egy-egy ország állampolgársága. Az adott ország életszínvonala csak az egyik szempont a sok közül, hiszen az is legalább ennyire fontos lehet, hogy például mennyire könnyen változtathatnak lakhelyet a szóban forgó állam állampolgárai. Egy friss kutatásból most megtudhatjuk, hogy mely állampolgárságok a legértékesebbek a világon.

Idén is elkészült a Henley & Partners által összeállított, a világ állampolgárságait osztályzó index (Kochenov Quality of Nationality Index, QNI), amely objektív szempontok alapján igyekszik meghatározni egy-egy állampolgárság értékét és vonzerejét. Fontos, hogy az állampolgárságot és nem az országokat értékeli az index, mivel az emberek lehetőségeit nem csak az adott országban fennálló feltételek befolyásolják, hanem az is, hogy mennyire könnyen juthatnak el más országokba. Idén 209 állampolgárságot vizsgáltak meg a lista elkészítői.

Hogyan osztályoztak?

A lista készítői arra törekedtek, hogy az osztályozás során a lehető legobjektívebb mutatókat használják fel. Hét faktor jött számításba, melyeket két részre, külső és belső faktorokra lehet bontani. A belső faktorokba tartozik a gazdaság mérete, az emberi teljesítőképesség fejlődése, illetve a közrend és stabilitás. A külső faktorok közé olyanok tartoznak, minthogy hány országba lehet vízum nélkül eljutni turisztikai vagy letelepedési céllal, valamint ezen országok fejlettségi szintje.

A világ legjobb útlevelei

A lista csúcsát a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is az Európai Unió tagországai foglalják el. Az európai országok annak köszönhetik vezető szerepüket, hogy az állampolgáraik rendkívül szabadon költözhetnek egyik országból a másikba, továbbá többségükben nagyon fejlett a gazdaság és az életszínvonal is.

Az első 10 helyezett között - Norvégia kivételével - csak uniós tagállamokat találhatunk, az első helyezést Franciaország szerezte meg. Ez újdonság egyébként, az előző években még a német állampolgárság volt a csúcson, ez azonban most a második helyre csúszott. A harmadik helyezést az izlandi állampolgárság nyerte el az idei évben.

A magyarok is a legjobbak között

Bár a magyar állampolgárság nem került be a legjobb 10 közé, attól még előkelő helyen végzett, megtartva korábbi 18. helyezését. Ezzel hazánkat lényegében csak nyugat-, észak- és dél-európai országok hagyták le. A környező országok közül ugyanakkor csak Ausztria (10.), Csehország (15.) és Szlovénia (17.) végeztek előkelőbb helyen. Lehagytuk ugyanakkor Szlovákiát (19.), Lengyelországot (20.), Romániát (25.) és Horvátországot is (28.).

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az országok közötti szabad mozgás kevésbé rugalmas volta miatt ugyanakkor olyan országok is mögöttünk végeztek, mint az Egyesült Államok (27.), Kanada (33.) vagy Ausztrália (32.).

A világ legrosszabb állampolgárságai

Valószínűleg senkit sem lep meg, hogy a lista végén olyan bukott államok végeztek, melyek területén nem csak az életszínvonal rendkívül alacsony, de sok esetekben fegyveres konfliktusok is dúlnak. A lista végén Szomália végzett, az utolsó előtti helyezett pedig Afganisztán, amely tavaly még az utolsó volt. Az utolsó 10 között még olyan országok végeztek, mint Irak, Dél-Szudán, Közép-Afrikai Köztársaság, valamint Szíria és Jemen.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem