A MÁVPlusz appban megváltott minden belföldi vonat- és buszjegyre, kerékpárjegyre és helyjegyre 15%-os okoskedvezmény jár.
A Balatonnál még mindig brutálisan emelkednek az ingatlanárak, van ahol a 600 ezer forintot is meghaladja a négyzetméterár. Vagyis aki most venne nyaralót, annak ifgen borsos árakra kell számítania.
Továbbra is nagy a kereslet a lakások iránt az országban, de az áremelkedés üteme lassult. A nyaralótelepüléseknél viszont még mindig tempós drágulás látható - derül ki az ingatlan.com több mint tízezer magánszemély által feladott hirdetésén alapuló elemzéséből, amely a Balaton-körüli megyék lakás-, ház- és nyaralóárait, valamint a Velencei-tó és a Dunakanyar közelében lévő települések nyaralóárait mutatja be.
5-600 ezres árak a Balaton mellett
A Balaton északi partján lévő településeknek helyet adó Veszprém megyei járásokban a lakóingatlanok átlagos négyzetméterára idén április elején 315 ezer forint volt, ez több mint 20 százalékos drágulásnak felel meg éves szinten. A megyén belül Balatonfüred az egyik legfelkapottabb város, ahol egy lakás négyzetméterára 650 ezer forintra nőtt, ez 16 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten. A füredi családi házak négyzetméterára 14 százalékkal 377 ezer forintra, a nyaralóké 5 százalékkal 440 ezer forintra nőtt. A harmadik, Balaton érintő megyében, Zalában jóval visszafogottabban, 9 százalékkal 257 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár.
A tó déli partján lévő települések Somogy megyei járásaiban a lakóingatlanok négyzetméterára 16 százalékkal 280 ezer forintra nőtt egy év alatt. Az egyik legnépszerűbb város Siófok, ahol komoly drágulás látható a kínálati piaci adatok szerint. A siófoki házaknál a négyzetméterár 25 százalékkal 313 ezer forintra nőtt, a lakásoknál 8 százalékkal 654 ezer forintra emelkedett, a nyaralóként hirdetett ingatlanok esetében pedig 16 százalékkal 433 ezer forintra nőtt az ár. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta, a Balaton nagyon felkapott lett az elmúlt években, leginkább a vízparthoz közeli ingatlanok ára drágult jelentős mértékben. Szerepet játszik az áremelkedésben az is, hogy több turisztikai és lakásfejlesztés is indult a legnépszerűbb Balaton-közeli településeken.
Pörgés a Velencei-tónál, egyre népszerűbb a Dunakanyar
A Balatonhoz hasonlóan a Velencei-tónál is lendületes áremelkedés ment végbe az elmúlt egy évben. A gárdonyi és velencei nyaralók átlagos négyzetméterára 18 százalékkal 300 ezer forintra emelkedett. A kiugró drágulásban szerepet játszik, hogy a Velencei-tó közel van a fővároshoz, könnyen és gyorsan megközelíthető, így sokan állandó lakhelyként is számba veszik ezeket a településeket. Hasonlóan népszerű lakóhely és a nyaralók szempontjából a Dunakanyar. A Pest megyei nyaralóövezet településeinek átlagos négyzetméterára meghaladja a 340 ezer forintot, ami 23 százalékos növekedésnek felel meg éves viszonylatban. A Dunakanyar legdrágább települései Dunakeszi, Szentendre és Budakalász, a lakóingatlanok átlagos árai négyzetméterenként 441,423 és 420 ezer forintot tesznek ki ezekben a városokban.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Balogh László szerint a Balatonnál és a Velencei-tónál a következő időszakban folytatódhat az áremelkedés, emiatt pedig a legfelkapottabb településeken egy közepes állapotú nyaraló vagy lakóingatlan megvásárlása is nehezen megfizethető luxussá válhat a jövőben.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








