A szakember szerint ilyen mértékű változást korábban még nem tapasztaltak a térségben.
Változékony időnk lesz a jövő hét első felében, de fázni nem fogunk: marad a 20 fok körüli csúcshőmérséklet.
Hétfőn kezdetben többnyire erősen felhős vagy borult idő várható több helyen esővel, záporral, majd hajnalra a Dunántúl nagy részén kiderül az ég - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat. Hétfő délután mindenütt több órára kisüt a nap, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 10 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között várható.
Kedden erősebben és gyengébben felhős időszakok egyaránt lesznek több-kevesebb napsütéssel, elszórtan alakulhat ki eső, zápor. Este a Dunántúlon lesz már tartósan több a felhő, és ott többfelé valószínű eső. Az északnyugati, nyugati szelet többfelé erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű.
Szerdán eleinte erősen felhős lesz az ég, majd napközben szakadozik a felhőzet. Elsősorban az ország déli felén valószínű eső, zápor. Az északnyugati, északi szél helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között valószínű.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






