21 °C Budapest
Minimális pénzből utazta be Dél-Amerikát a magyar pár: így csinálták

Minimális pénzből utazta be Dél-Amerikát a magyar pár: így csinálták

2018. március 9. 05:27

Elegük lett a mindennapi robotból, ezért 2016 őszén úgy döntöttek, itt hagynak mindent, és egy évig utazgatni fognak. Réka és Balázs minimális megtakarítással vágott neki a kalandnak, és egy év alatt végül 9 országban jártak, 16,5 ezer kilométert tettek meg Közép-és Dél-Amerikában. Réka elmesélte, hogyan csinálták.


Réka újságíróként dolgozik, Balázs pedig informatikus. 2016 őszén épp fröccsöztek, és arról beszélgettek, megrekedt az életük. Elegük lett a mindennapi robotból, úgy érezték, egyre csak messzebb kerülnek attól, hogy megvalósítsák álmaikat. Hirtelen ötlettől vezérelve aznap este, miután hazaértek, vettek két repülőjegyet Costa Ricába. Csak odaútra. Úgy, hogy nem várta őket kint semmi.

Azért esett a választásunk Costa Ricára, mert azt olvastuk, hogy az a világ legboldogabb országa. Féltünk, hogy ha alaposabban átgondoljuk az egészet, esetleg meggondoljuk magunkat, szóval azonnal cselekedtünk

- mondta a Pénzcentrumnak Réka. Miután megvették a repjegyeket, nem volt visszaút.

Elkezdtünk spórolni. Nagyjából fél évünk volt az út előtt, ketten összesen havonta 150 ezer forintot tettünk félre. Én egyébként maximum 50 ezret tudtam megtakarítani, hitelem is volt, azt is fizettem, szóval anyagilag nem álltam túl jól

- mesélte. Hogy miken tudtak spórolni, azt mondta, nem vontak meg maguktól minden jót, csak nagyon odafigyeltek arra, mikor mire költenek: mindenből a legolcsóbbat választották, az ebédmenü helyett inkább maguknak főztek, azt vitték magukkal a munkahelyükre is. "Korábban napközben többször is vettem kávét a munkahelyemnél, erről leszoktam, és nem jártunk például moziba. De ugyanúgy találkoztunk a barátainkkal, jártunk szórakozni, csak épp jobban odafigyeltünk a mennyiségre és az árakra" - mondta.

Ő egy év fizetés nélküli szabadságot kapott, a barátja pedig fel is mondott a munkahelyén. Mikor útnak indultak, 300 ezer forintot lekötöttek a bankszámlán, ebből a pénzből utaztak egy év múlva haza. "Ehhez a pénzhez nem nyúltunk, olyan volt, mintha nem is lenne. A megtakarításunkat fél év alatt éltük fel, aztán a második fél évben abból éltünk, amit Costa Ricában kerestünk".

"Az első hónap nagyon kemény volt"

Ugyan már itthonról próbáltak munkát keresni, viszont annyiban speciális helyzetben voltak, hogy semmi esetre sem akartak valamelyik multinál dolgozni egy irodában ülve. Réka légtornász, Balázs pedig zenél. A hobbijukból szerettek volna élni. Nem ment könnyen, de végül is sikerrel jártak.

Az első hónap nagyon kemény volt. Costa Rica borzasztóan drága, drágább, mint például Németország. Erre nem voltunk felkészülve. Ráadásul a bőrszínünk miatt azonnal kiszúrtak minket, és a legtöbb helyen például nem voltak kiírva az árak, épp ezért  gyakran az eredeti ár háromszorosát, négyszeresét akarták elkérni

 - mesélte. "Indulás előtt a neten kerestünk szállást, méghozzá úgy, hogy sok helyinek írtam, érdeklődtem, van-e kiadó szobájuk. Az úgynevezett couchsurfing oldal segítségével találtuk meg az első albérletünket. A lakhatás is nagyon drága, nagyjából a pesti albérletárakkal kell számolni, egy szobár 70-90 ezer forintnak megfelelő összegért lehet kivenni".

Munkát sem találtak egyszerűen. Kiderült, hogy Costa Ricában nem rajongnak a sportért.

Eléggé el voltunk keseredve, és hiába jártam a turisták által keresett helyeken a bárokat, éttermeket, szórakozóhelyeket, sehol sem jártam sikerrel, senki se volt kíváncsi a légtornára. Amikor megismerkedtünk a helyiekkel, ők tudtak javasolni egy stúdiót, ahol tanítják a légtornát egy Libéria nevű városban

 - mondta. Felhívta őket, elment, tartott egy próbaórát, elégedettek voltak és onnantól volt munkája. "Ha valaki dolgozni akar, az tud is dolgozni, nincsenek szigorú szabályozások vagy előírások. Eredetileg ki akartam váltani a munkavállalói engedélyt, de kiderült, ez a folyamat évekig szokott húzódni, és enélkül is meg tudtam oldani, igaz, nem is kerestem annyit, hogy bármi gond legyen az adóhatósággal" - jegyezte meg. Balázs eközben egy fúvószenekarban zenélt.

Közel fél évig éltek Costa Ricán, utána következett Panama, ahol önkéntes munkát vállaltak.

Az önkéntes munka sem olyan ám, mint otthon azt képzeljük. A munkáért cserébe elvileg szállást és ételt adnak, de előfordult, hogy a dzsungelben talált gyümölcsökön kellett élnünk napokig.

Panamában végül másfél hónapig maradtak, a Karib-tenger közelében lévő dzsungelben egy kezdődő túlélő-túra projektben segítettek: a honlapot kellett elkészíteniük: Balázs a programozás részét csinálta, Réka marketingszöveget írt. Nagyjából napi 3-4 óra ment el a munkával, utána pedig felfedezték a vidéket: járták a dzsungelt, és kivették a részüket az őserdő közepén fekvő tanya körüli munkákból.

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mint később kiderült, gyakorlatilag az egész hely illegálisan működött, Panamában csak bejelentéssel és adózással foglalkoztathatnának önkénteseket, ám ilyesmiről szó sem volt. Viszont a rendőrség sem nagyon abajgatta őket, Réka azt mondta, a komolyabb ügyekkel, mint a drogcsempészet foglalkoznak inkább. Panamában viszont alig költöttek: a legközelebbi bolt nagyon messze volt, úgyhogy azt ették, ami a tanyán vagy a dzsungelben volt: gyümölcsöket, halat a tengerből és persze a tanyán élő csirkéket, kacsákat készítették el. Egy hónap alatt alig tíz ezer forintnyi összeget költöttek. Onnan Kolumbiába mentek, ahol szintén önkéntes munkát vállaltak, egy hostelban falat festettek.

"Az utolsó félévben leginkább utaztunk. Kolumbia nagy változás volt: végre találtunk bárokat, éttermeket, üzleteket, és itt ismerik a couchsurfing-et is, úgyhogy a szálláson is tudtunk spórolni" - mondta. Végül másfél hónapig voltak az országban.

Dél-Amerika nagy részében egészen más az élet, mintha folyamatosan egy piacon lennél, rengetegen utaci árusítással keresik meg a napi kenyérre valót. Sok olyan utazóval találkoztunk, aki szintén helyben keres pénzt: voltak, akik édességet árultak, mások a forgalomban, a piros lámpánál zsonglőrködtek napi 2-3 órát

 - mesélte, hozzátéve, nem kell semmilyen engedély ahhoz, hogy valaki például kiálljon, és az utcán árulja a sütijeit. Ők Bogotában utcazenéléssel kerestek pénzt, és bárokban is játszottak.

Bementünk egy helyre,  kérdeztük, volna-e lehetőség a fellépésre. Azt válaszolták, jöjjünk vissza este.

Arra a kérdésre, mennyit fizetett nekik a hely, azt válaszolta,

a vendégek fizettek, és hol ők, hol a pincérek jártak körbe kalapozni.

 "Nem sajnálják a pénzt a művészetekre, a helyiek szívesen támogatják a zenészeket. Az egész bevételt megkaptuk, a helynek, ahol felléptünk, semmit sem kellett fizetni". Kolumbia után Ecuadorba mentek, ahol egy zeneiskolában tartottak különféle foglalkozásokat. Balázs zongora, gitár és trombita órákat adott, Réka fitness workshopokat és táncórákat.

"Elképesztően egészségtelenül élnek, rengeteg szénhidrátot fogyasztanak, miközben nem mozognak. Sokan azt sem tudják, mi a különbség a szénhidrátok és a fehérjék között, vagy, hogy milyen következményei vannak a túlzott cukor fogyasztásnak". Ecuadorból Peruba, majd Bolíviába mentek és végül másfél hónapot töltöttek Argentínában.

Ha valaki ilyesmire szeretne vállalkozni, azt javaslom, legyen spontán, ne gondolja túl. Hacsak nem fix munkahelyet keres, hanem utazna, akkor jó megoldás lehet a couchsurfing, viszont résen kell lenni: velünk is előfordult, hogy a vendéglátónk felszívódott. Közép- és Dél-Amerikában épp ezért érdemes megvenni egy olcsó telefonkártyát néhányszáz megás internettel, mert könnyen lehet, hogy az éjszaka közepén kell olcsó hostelt keresni

 - mondta Réka. Azokban az országokban, ahol ők jártak, turista vízummal 3 hónapot lehet tartózkodni. "Mi úgy oldottuk meg, hogy 3 havonta elhagytuk az országot pár napra, és utána visszamentünk" - jegyezte meg.

Ha valaki Közép- , illetve Dél-Amerikába vágyna, az Országos Epidemológiai Központ ajánlása szerint érdemes beadatnia magának a Hepatitis A, a Hepatitis B, a Hastífusz és a Diftéria-tetanusz elleni oltást, kötelező védőoltás viszont nincs. Réka és Balázs csak a Hepatitis A és B elleni védőoltást kapták meg utazás előtt, ennek összege attól is függ, ki hol adatja be az oltásokat, de 10-14 ezer forint közötti összegre kell számítani. Ők egyébként nem kötöttek egészségbiztosítást az útra, orvoshoz egyszer kellett menniük, Rékának tüdőgyulladása volt és Bolíviában egy magánorvost kerestek fel. "Bolívia nagyon olcsó hely, én egy helyi magánorvoshoz mentem el, a háromnapos kezelés nagyjából 4000 forint volt. Jóval drágább lett volna, ha  egy angolul beszélő orvost kerestem volna fel" - mondta, hozzátéve, ő ugyan beszélt spanyolul, de a barátja a kiutazáskor még nem.

Ha elválllatunk volna irodai munkát is, jóval könnyebb lett volna elhelyezkedni. Dél-Amerika túlnyomó részén sokan angolul sem beszélnek, németül pláne nem. Costa Ricában viszont nagyon sok a német turista, egy német nyelven beszélő európai nagyon hamar el tudna helyezkedni

- mondta, hozzátéve, az ő példájuk jól mutatja, hogy nem pénz, hanem inkább elhatározás kérdése, ha valaki egy évig Közép- vagy Dél-Amerikában szeretne élni.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2021. május 15. szombat
Zsófia, Szonja
19. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?