Évtizedekig a repülés egyet jelentett a digitális detox-szal: amint az ajtók bezáródtak, a telefon átállt repülő üzemmódba és az internethozzáférés megszűnt.
A budapesti taxisok arra számítanak, hogy már áprilistól emelhetik a tarifákat - mondta a Világgazdaságnak Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke.
Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke arról beszélt a lapnak, hogy a taxisok a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarán keresztül benyújtották a fővárosnak javaslatukat. Eszerint 10-15 százalékos korrekciót tartanának indokoltnak, vagyis egy mérsékelt alap-, kilométer- és várakozásidíj-kiigazítást. Visszajelzést egyelőre nem kaptak. A taxisok arra számítanak, hogy már áprilisban emelhetik a tarifákat, így az utasok egy fuvarért átlagosan 300-400 forinttal fizetnének többet.
A legutolsó megbeszélésen abban maradtak, hogy ha a főváros újabb egyeztetést tartana szükségesnek, rövidesen találkoznak. A jelenlegi tarifákat öt éve állapította meg a főváros, és a taxisok szerint azóta jelentősen nőttek kiadásaik, a biztosítási díjak például az idén 30-40 százalékkal emelkedtek, illetve drágábbak lettek a szakszervizek is.
Így bicsaklott meg Magyarország legnagyobb világörökségi projektje: kihátráltunk a nagy lehetőségből
Magyarország ma ott tart, hogy miközben a környező országok sorra világörökségi rangra emelik a római limes saját szakaszait, a legteljesebb és legjobban feltárt magyar rész...
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







