A nyugatias szél nagy területen megélénkül, északon meg is erősödik, sőt a csapadékgócok környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak.
Sapka? Sál? Rövidgatya? Strandpapucs? Hiába nézel ki az ablakon, mégsem tudod eldönteni, mit vegyél fel ma? Segítünk! Ilyen időjárásra készülj most szombaton (2017.11.18).
Nem tudod, mit vegyél fel reggel? Kíváncsi vagy várható-e csapadék, illetve mire számíthatsz, ha autóba ülsz? Esetleg a napi orvosmeteorológiai előrejelzés, pollen és UV helyzet is érdekel? Itt a Pénzcentrum napi időjárásjelentése:
36 órás előrejelzés
Szombat napközben a felhő- és csapadékmező kelet felé vonul, délután már csak keleten fordulhat elő szitálás, kisebb eső, a Dunántúlon, estére a középső országrészben is csökken, felszakadozik a felhőzet. Az északnyugati-északi szelet főleg a Dunántúlon kísérhetik élénk lökések. Délután 5-10 fokot mérhetünk.
Vasárnap többször erősen megnövekszik a felhőzet, inkább csak rövidebb napos időszakok lehetnek. Szórványosan szórványosan alakulhat ki eső, zápor, főként a hegyekben hózápor. Az ország északi-északkeleti felén többfelé megélénkül, néhol megerősödik a nyugati szél. Reggelre elsősorban nyugaton, délnyugaton képződhet pára, köd. Hajnalban -3, +2, délután 4-9 fok várható.
Közlekedésmeteorológiai jelentés
Szombaton kezdetben sokfelé, napközben egyre inkább csak az Alföldön számíthatunk esőtől vizes, csúszós utakra, nyugat felől csökkenni kezd a felhőzet, így főként az ország északnyugati felén érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni. A Dunántúlon többfelé élénk északi-északnyugati szél csökkentheti a menetstabilitást. Főként a reggeli, kora délelőtti órákban párásság, néhol köd okozhat korlátozott látási viszonyokat. Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Orvosmeteorológiai jelentés
Szombaton hidegfronti hatás okozhat fejfájást, görcsös panaszokat, főként a borongósabb, csapadékosabb keleti tájakon kopásos eredetű ízületi fájdalmak is jelentkezhetnek. A szelesebb Dunántúlon ingerlékenységet, nyugtalanságot is tapasztalhatunk, ugyanakkor a csökkenő felhőzet jó hatással lesz a hangulatra, közérzetre. Keleten viszont estig borult marad az ég, így az ott élők lehangoltabbak, fáradékonyabbak lehetnek. Továbbra is nagy a megfázásveszély, ezért ügyeljünk immunrendszerünk megfelelő erősítésére, növeljük a C-vitamin bevitelt, valamint táplálkozzunk vitamindúsan!
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Jön a kora tavasz, vagy visszavág a kemény tél? Elképesztő, amit az időjárás tartogat február végére
Frontok sora éri el a Kárpát-medencét a következő napokban, ám a friss előrejelzések szerint komoly lehűlés nem várható.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







