Konditerem a Balaton partján? Siófokon több tízmillió forintból már épül az edzőpark a szabadstrandon. A helyiek körében viszont nem arat osztatlan sikert az ötlet.
A fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei a vidámparkok és a kalandparkok után júniusban a vízpartok környékén, strandokon, aqua- és élményparkokban található csúszdák, a vízben vagy a víz felszínén működő szórakoztató eszközök üzemeltetési feltételeit vizsgálták az ország egész területén.
A megyeszékhely szerinti járási hivatalok összesen 136 helyszínen 553 csúszdát, vízi ugrálóvárat és élményjátékot ellenőriztek. A vizsgált eszközök 43 százalékánál állapítottak meg kisebb-nagyobb hiányosságokat, tehát ezeknek csaknem a fele nem felelt meg mindenben az üzemeltetésre vonatkozó előírásoknak.A fogyasztóvédelmi hatóság az üzemeltetőket a megfelelő információtartalmú adattábla berendezéseken történő elhelyezésére, az elvégzett javítások dokumentálására kötelezte. Négy helyszínen 16 eszköz (csúszda, vízbe telepített mászóka-csúszdarendszer és kisgyermekeknek szánt, kézi hajtású, lapátkerekes vízi eszköz) működtetését megtiltották a megfelelőségi tanúsítvány beszerzéséig, a terhelhetőség feltüntetéséig vagy a kezelő személy megfelelő oktatásának igazolásáig. Három helyszínen már pótolták a hiányosságokat. A berendezések így - az érvényes megfelelőségi tanúsítvánnyal még nem rendelkező kilenc, kisgyermekeknek szánt, kézi hajtású, lapátkerekes vízi eszköz kivételével - újra működnek.
A folyamatos és aktív fogyasztóvédelmi jelenlét célja, hogy az üzemeltetők tisztában legyenek kötelezettségeikkel, minden hiányosságot pótoljanak, a szórakozni vágyó családok és gyermekek biztonságosan használhassák a vízi csúszdákat, ugrálóvárakat, játékokat is - írja közleményében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







