Azt hitted, luxus a Balaton? Ki nem találnád, mennyiért kempingezhetsz máshol

Pénzcentrum
2017. július 21. 05:30

Sokan azt hiszik, hogy drágább a Balatonon kempingezni, mint például a Velencei tónál, vagy a Tisza-tavon. Utánanéztünk az áraknak, az eredmény minket is meglepett.

Néhány hete márírtunk arról, hogy mennyiért lehet kempingezni a Balatonon, milyen szolgáltatások, mennyibe kerülnek. Most összehasonlítottuk, hogy mennyivel kerül többe az ország legnagyobb tavánál kempingezni, mint más vízpartokon.

A feltételezésünket arra alapoztuk, hogy a Balaton a nyári belföldi turizmus fellegvára, rengeteg programot szerveznek a környékre, és a parti települések szinte teljesen a turizmusból élnek. Míg más területeken mostanában kezd virágozni az idegenforgalom, de népszerűsége még jóval elmarad a Balatonétól. Internetes böngészésünk és kutakodásunk eredménye viszont azt mutatja, hogy nem olcsóbb a Velencei tónál és a Tisza-tavon sem a kempingezés. Sőt, kijelenthető, hogy

az ország valamennyi kempingje közel azonos - vagy legalább is nagyon hasonló árakon kínálja a szolgáltatásait.

Sőt, bizonyos esetben olcsóbb lehet a Balatonon üdülni, mert sok kempingnek van saját partszakasza, stranddal, amit a szálló vendégek ingyenesen használhatnak. Míg egy fürdő esetében - kedvezményesen ugyan, de a kempingezőknek is kell belépőt venniük a strand területére. De ne tévesszük szem elől azt sem, hogy ha valaki nem szeretne egy héten keresztül ugyanazon a strandon (mondjuk a kemping strandján) lubickolni, egyre több balatoni szabadstrandot tesznek fizetősség, tehát elképzelhető, hogy például a Velencei tavon hamarabb rábukkan az ember egy-egy olyan partszakaszra, ahol szabadon fürdőzhet.

Mennyibe kerül egy kempinges hétvége?

Hogy kicsit kézzelfoghatóbbak legyenek az árak, példaszámítást végzünk. Ha egy klasszikusnak számító négytagú család (2 felnőtt, 2 gyerek) egy hosszú hétvégét (3 nap, 2 éjszaka) szeretne például egy Tisza-tavi kempingben sátrazni, akkor nagyjából 13 500 forint lesz a számla, amit vasárnap távozáskor fizetniük kell.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ez az összeg úgy jött ki, hogy a sátorhelyre 1500 forintot számoltunk éjszakánként, a felnőttek személydíjához 1000 forintot, a gyerekekéhez 700 forintot írtunk éjszakánként (a személydíjak természetesen kempingenként eltérőek), a parkolásra napi 700 forintot számoltunk (ezt nem éjszakára, hanem napra számolják), és erre még rájön az idegenforgalmi adó, amit a 18 év 70 év közöttieknek kell fizetni. Mivel helyi adó, ezért településenként változik, de általában 300-450 forint éjszakánként. Mi most erre 400 forintot számoltunk. Ezek összességéből jön ki a 13 500 forint.

A nyaralás tervezésénél sokan olykor kifelejtik az úti költséget, pedig fontos tényező. Mert például Békés megyéből autópálya matricákkal együtt jóval többe kerül (időben is) eljutni a Balatonra, mint Dunaújvárosból. És nyilván a debreceniek is olcsóbban jutnak el a Tisza-tóra, mint a Balatonra. A szolgáltatások árai között viszont nem, vagy csak alig találtunk eltérést.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?