Az új buszokkal a BKV járműállományának közel tíz százaléka megújul.
Jelentősen nőtt a borfogyasztás a Sziget fesztiválokon 2016-ban, közel harmadával több fogyott a nedűből, mint egy évvel korábban. Az idei rendezvényekre is külön borral készülnek, idén a Kristinus pincészet italaiból válogathatnak a rendezvények látogatói. De vajon megéri borozni az idei fesztiválokon? Mutatjuk, mennyibe kerül idén egy fröccs.
Tavaly 30 százalékkal nőtt a borfogyasztás a Sziget fesztiválon, ami többek között a minőségi borválasztásnak volt köszönhető. A nagy magyar fesztiválokra idén is a Borháló szállítja a borokat, három alapborral (fehér, rozé és vörös), illetve öt prémium borral várják a látogatókat.
De milyen a jó fesztiválbor?
A lényeg, hogy a minőségen nem lehet spórolni. A fehér legyen karakteres, üde, de kellően savas, fröccsbe való, a rozé legyen gyümölcsös, de nem tolakodó. Álljon rendelkezésre belőlük több tízezer liter, tartsák őket mindig frissen és hidegen, és bármikor le lehessen tölteni belőlük akár ezer litert is - mondta Kathona Krisztián, a Borháló beszerzési igazgatója. Lényeges, hogy míg egyes boroknál előfordul, hogy adalékanyagok kerülnek az italba, addig az alapborok egyike sem tartalmaz adalékot, az édes íz az erjedés után megmaradt cukorból származik, és tannint sem adnak a vörösborhoz.
A három alapbor Kristinus Sziget néven fut, a fehér 2015-ös, a rozé 2016-os, a vörös pedig 2015-ös évjáratú. Az alapborok közül a kifejezetten a fesztiválokra készített fehér couvée a borszakértők szerint igazi bulibor, amit jól behűtve ajánlanak fogyasztásra, akár tisztán, akár jéggel vagy fröccsként fogyasztva.
- mondta a válogatásról Kántor Endre, borszakíró.
Mennyibe fog kerülni a bor?
Tavaly az alapborok egységesen 400 forintba kerültek deciliterenként, így egy nagyfröccsöt 850 forintért kaphattunk meg. Idén valamivel drágábban juthatunk az italhoz, a bor deciliterenként 450 forintba fog kerülni (ez 3375 forint/üvegárnak felel meg) a fesztiválokon, a szóda pedig 60 forint lesz.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A prémium borok egyébként 600 forintba fognak kerülni deciliterenként.
Az árak elsőre persze borsosnak tűnnek, de a pesti belvárosi árakkal összehasonlítva már nem jelentős az eltérés, a fesztiválokon ráadásul koncerteken, kulturális eseményeken vehetünk részt, ezt (és az időszakos kitelepülés költségét) is meg kell fizetnünk az italárakon keresztül.
Azt viszont nem árt fejben tartani, hogy egy fesztiválon dolgozó forrásunk szerint az elárusítóhelyek bevételeinek jelentős része, mintegy 42 százaléka kerül a rendezvény szervezőihez. Emellett a tavaly bevezetett borravaló 33 százalékát is a Szigetnek kel adnia az italkimérő és elárusító helyeknek.
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







