15 °C Budapest
Több tízezer magyar számlájáról tűnhet el pénz hamarosan

Több tízezer magyar számlájáról tűnhet el pénz hamarosan

2017. április 12. 11:31

Egyre jobban közeledik a határidő: május 31-én ugyanis eltűnnek a SZÉP kártyákra 2015-ben feltöltött összegek. A hamarosan lejáró pénzeket elkölthetjük többek között: szállásra, étkezésre, sportolásra, de akár egyéb szórakozásra is, ez pedig most igazán jól jöhet az előttünk álló 4 napos hosszú hétvégén.


A bankok tapasztalatai szerint sokan az utolsó pillanatra hagyják a SZÉP kártyáikon lévő összegek elköltését. Olyan nagyon sokáig azonban már nem szabad várunk, hiszen azokat a pénzeket, amiket a munkáltatók még 2015-ben utaltak a SZÉP kártyánkra,

2017. május 31-ig kell elkölteni.

Mi lesz azzal a pénzzel, ami a kártyákon marad?

A fel nem használt összegeket a SZÉP kártyát kibocsátó intézmény köteles visszautalni a munkáltatónak, akitől a feltöltés érkezett.

Tavaly mindösszesen 764 millió forint maradt a kártyákon, ez kártyabirtokosként átlagosan 5800 forintot jelentett

- tudta meg a Pénzcentrum az OTP banktól.

A K&H banknál tavaly, a 2014-ben feltöltött összeg mindössze fél százaléka veszett el, míg az MKB banknál 164 millió forintot nem költött el a 27 ezer jogosult. Az elmúlt évekhez képest nem volt nagy eltérés, a kártyákon maradt összegek az 5-6 ezer forint körül mozogtak a banknál.

Tavaly az MKB SZÉP Kártyára 2014 évben ékezett befizetésekből 1 763 munkaadónak történt visszafizetés: a legnagyobb tétel 3 millió forintot meghaladó volt 4 munkáltató számára, míg 500 forint alatti summát kapott vissza 240 cég

- tette hozzá a bank.

Mennyit kell még mostanában elkölteni?

  • A K&H SZÉP kártyákon még 400 millió forint vár elköltésre idén májusig.
  • Az MKB Baknál a 2015-ben feltöltött 12,5 milliárdból mindösszesen 576 millió forint vár még elköltésre. Mintegy 35 ezer munkavállalónak van még május 31-én lejáró egyenlege.
  • Az OTP SZÉP kártyáin még közel 3 milliárd forint 2015-ben kiutalt juttatás pihen, és közel 200 ezer munkavállaló lehet érintett.
Vagyis összesen még csaknem 4 milliárd forintot kell elköltenünk május végéig.

Mire használhatjuk fel ezt a pénzt?

A május végi határidőig még két hosszú hétvége is vár ránk: április 14-17-ig 4 napot pihenthetünk egyhuzamban, míg április 29- május 1 között 3 napot.. Ez a két hosszú hétvége pedig kiváló alkalom arra, hogy elköltsük a SZÉP kártyákról a lejáró pénzösszegeket.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 42 034 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,96%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 42 083 forintos törlesztőt (THM 10,01%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

  • Érdemes tudunk, hogy a szabadidő és rekreációs alszámla nem csupán uszodákban, fürdőkben vagy különböző kulturális szolgáltatásokra, hanem például speciális gyógyászati technikákra és bizonyos egészségügyi vizsgálatokra is költhető, de mehetünk belőle állatkertbe vagy élményparkba is.
  • A vendéglátás utalványrészből szintén strandolhatunk és gondoskodhatunk az ellátásunkról, ebédről, vacsoráról.
  • A szálláshely alszámlából akár előre is lefoglalhatjuk és kifizethetjük a tervezett utazásunk szállásköltségeit. Emellett pedig ezt a kártyatípust költhetjük utazásszervezési szolgáltatásra, gyógyfürdő- illetve strandbelépőre is.

Hova, mennyiért?

Aki a mostani hosszú hétvégén utazna el valahova, annak nem árt sietnie, hiszen hamar betelnek a legjobb helyek.  Persze még mindig találhatunk fillérekért is szállásokat. A Pénzcentrum körképe szerint például egy Siófoki panzióba 1400 forintért pihenthetünk meg egy éjszakára - az árban persze az ellátás nincsen benne. Balatonlellén pedig egy apartmanos szállás 1 500 forintba kerül egy éjszakára, míg a Kiskunmajsai Thermál Motelbe 1 750 forintba kerül egy éjszaka ellátás nélkül.

{{BANKRACIOBANNER" data-title="" data-src="https://e.infogram.com/js/dist/embed.js?snm">Infogram beágyazás
infogram_mkb_szep_kartyak___lejaro_utalvanyok_megoszlasa}}
  • Érdemes tudunk, hogy a szabadidő és rekreációs alszámla nem csupán uszodákban, fürdőkben vagy különböző kulturális szolgáltatásokra, hanem például speciális gyógyászati technikákra és bizonyos egészségügyi vizsgálatokra is költhető, de mehetünk belőle állatkertbe vagy élményparkba is.
  • A vendéglátás utalványrészből szintén strandolhatunk és gondoskodhatunk az ellátásunkról, ebédről, vacsoráról.
  • A szálláshely alszámlából akár előre is lefoglalhatjuk és kifizethetjük a tervezett utazásunk szállásköltségeit. Emellett pedig ezt a kártyatípust költhetjük utazásszervezési szolgáltatásra, gyógyfürdő- illetve strandbelépőre is.

Hova, mennyiért?

Aki a mostani hosszú hétvégén utazna el valahova, annak nem árt sietnie, hiszen hamar betelnek a legjobb helyek.  Persze még mindig találhatunk fillérekért is szállásokat. A Pénzcentrum körképe szerint például egy Siófoki panzióba 1400 forintért pihenthetünk meg egy éjszakára - az árban persze az ellátás nincsen benne. Balatonlellén pedig egy apartmanos szállás 1 500 forintba kerül egy éjszakára, míg a Kiskunmajsai Thermál Motelbe 1 750 forintba kerül egy éjszaka ellátás nélkül.

{{BANKRACIOBANNER

Aki fürdőzni menne a fővárosban, annak a Széchenyi Gyógyfürdőben hétvégén 5 600 forintot kell fizetnie a napi belépőért, amihez kabinos öltöző is jár. A Rudas Gyógyfürdőben pedig a napi kabinos gőzbelépő pedig 3 700 forintba kerül. De akár Aqua Worldben is fizethetünk a SZÉP kártyánkkal. A családi egész napos belépő itt 2 felnőtt és 2 (14 év alatti) gyermek részére például 10 490 forintba kerül.

Az állatkert meglátogatása is jó program lehet a hosszú hétvégén. A Fővárosi Állat- és Növénykertbe a felnőtt belépő 2 800 forintba kerül, míg a 2-14 év alatti gyermekeknek 1 900 forint. A diákjegy 2 000, a nyugdíjas pedig 2 300 forintba került, 2 éves kor alatt pedig a belépés díjtalan.

MTI Fotó: Kovács Attila

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen egyszerűen keresheted rommá magad egy webshoppal: a profik így csinálják!

Az uniós tagállamok közül a második legnagyobb mértékben nőtt az internetet vásárlásra is használók aránya Magyarországon az elmúlt öt évben.

Érik a forradalom a magyar iskolákban: lépni kell, különben nincs jövője a gyerekeknek

Hova kerül a magyarok elektronikus hulladéka, milyen szemléletváltásra lenne szükség, és legfőképpen hogyan készül kincs a szemétből- erről kérdeztük a RoboKalandot.

Különleges kávék jelentek meg itthon: az elit már csak ezt issza, ez bennük az extra

Az otthoni kávézásnak is egyre inkább szeretjük megadni a módját, akár egy drágább kávégépről van szó, akár kávékülönlegességről.

Atyaég! Ilyen luxusnövényeket vesznek otthonaikba most a dúsgazdag magyarok

A pandémia alatt megugrott a szobanövények, és kertészeti eszközök iránti kereslet, 2020-ban a szobanövények tekintetében 8%-os emelkedést észleltek a piaci szereplők.

NAPTÁR
Tovább
2022. május 28. szombat
Emil, Csanád
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?