A csapadékmentes, kora őszi időjárás legalább egy hétig határozza majd meg a mindennapokat.
A Magyar Szállodák Szövetsége szerint ugyanolyan bejelentési kötelezettséget kellene előírni az Airbnb keretében lakásukat kiadóknak, mint a szállodáknak - nyilatkozott a Magyar Nemzet hétfői számában a szervezet elnöke.
Niklai Ákos elmondta: azt javasolják, hogy
illetve a társasházak esetében a többi tulajdonosnak is hozzá kellene járulnia a lakások kiadásához.
Ugyanakkor a szállodaszövetség nem tiltaná a közösségi lakáskiadást, csak szabályozná - mondta Niklai Ákos.
Az elnök azt követően nyilatkozott, hogy egy tanulmányból kiderült: 2010 és 2015 között Budapesten megduplázódott a közösségi szálláshely-kapacitás.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






