Az Egyesült Államokban készülő Kós Hubert szerint Milák döntése önzésre vall, amellyel ráadásul megfosztotta a magyar csapatot egy éremtől.
A terveknek megfelelően szombaton megrendezik a 34. Suzuki Balaton-átúszást.
A szervezők a Siófoki Meteorológiai Intézet szakembereinek véleményét figyelembe véve, a Balatoni Vízirendészet vezetésével egyetértésben döntöttek így. A pénteki tájékoztatás szerint a jelentkezésben annyi módosítás történt, hogy 6.45 perctől 11.45 percig lehet jelentkezni a révfülöpi labdarúgópályán. Az első rajt 7.30-kor az utolsó pedig 12.00-kor lesz. A szervezők kérik a résztvevőket, hogy ezt a változást figyelembe véve érkezzenek az úszásra.A Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres megméretésre már több mint ötezren regisztráltak.
Ez azért is tekinthető szép számnak, mert annyira nem olcsó mulatság a Balaton-átúszás. A nevezési díja 8 000 forint/fő. A 14 éven aluliaknak, vagyis a 2002-ben és az utána születetteknek 3 000 forint/fő. Fontos azonban tudni, hogy a 14 éven aluli úszók csak felnőtt kísérettel teljesíthetik a távot. Ezért az összegért az úszókat a célban némi enni- és innivaló, és a verseny egyedi pólója várja.
KATTINTS: Tényleg ennyibe kerül a Balaton-átúszás? Mit adnak ennyi pénzért?
NEKED AJÁNLJUK
FRISS HÍREK
Több friss hír
12:53
NAPTÁR
Tovább
2026. július 23. csütörtök
Lenke
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. július 23. 12:53

Pénzcentrum | 2026. július 23. 12:13

Agrárszektor | 2026. július 23. 12:32




