36 °C Budapest
Újra lesz körvasút Budapesten

Újra lesz körvasút Budapesten

2016. május 23. 08:33

Több mint hatvan év után újraindulhat a budapesti körvasúti személyszállítás. A Nyugati pályaudvar tehermentesítése érdekében kezdetben az esztergomi és a kelebiai vonalak, majd várhatóan Pilisvörösvár és Soroksár, illetve Kunszentmiklós-Tass állomások között létesülne kapcsolat - írja a MÁV-tól kapott információkra hivatkozva a Világgazdaság.

A vasúttársaság a helyszínek kiválasztásakor már egyeztetett a BKK-val és az érintett kerületekkel is. A tervek jövőre készülhetnek el, a kivitelezés 2018-ban.

Három új megállót építenének Pestújhelyen, Újpalotán és Rákosfalván, amelyek 6-7 milliárd forintba kerülnének az előzetes becslések szerint.

A körvasúti forgalom felélesztése a már több éve elkészült S-Bahn koncepció megvalósításábnak keretében kerülne sor, amely a budapesti elővárosi és városi vasúti közlekedés fejlesztését célozza. Az elképzelés szerint a vasúti közlekedést intenzívebben be kell vonni a városi közlekedésbe, csökkenteni kell a fejpályaudvarok terhelését úgy, hogy az elővárosi járatok egy része a meglévő, illetve e célból is fejlesztendő vasúthálózat felhasználásával elővárosi vonalakat kössön össze - írta a Világgazdaság.

A körvasutak a 19. század végén épültek ki a Budapestről induló sugárirányú vasútvonalak összekötésére, de a II. világháború óta elsősorban áruszállítás folyik ezeken a vágányokon.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. június 24. csütörtök
Iván
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?