Noha klasszikus értelemben vett időjárási front nem vonul át felettünk, a gyors felmelegedés melegfront jellegű tüneteket idéz elő.
Új menetrend lép életbe a MÁV-Startnál, a 2016. december 10-ig érvényben lévő közlekedési rend szerint egyebek mellett óránként közlekednek InterCity vonatok Győrbe, Budapestről pedig fél órával csökken az utazási idő Linz, Salzburg és München felé.
A vasúttársaság pénteki közleménye szerint Budapest és Győr között a belföldi InterCity vonatok óránként közlekednek, az egyik órában szombathelyi, a másik órában soproni végállomással, a szerelvények Tatán és Komáromban is megállnak. Az óránként induló elővárosi vonatok vasárnaptól meghosszabbított útvonalon, Győrig közlekednek. Emellett vasárnap új expresszvonat is indul Vaskakas néven Győrből Budapestre, és vissza.
A Budapest-Székesfehérvár vonalon napi tizenhárom vonat meghosszabbított útvonalon, Kőbánya-Kispest és Martonvásár között közlekedik, késő este pedig két új vonat indul Kőbánya-Kispestre Székesfehérvárról.
Csökken a menetidő a MÁV-Start tájékoztatása szerint a Budapest-Tapolca, illetve a Budapest-Székesfehérvár-Gyékényes vonalon a felújítások miatt: Nagykanizsa és Keszthely átlagosan 15 perccel gyorsabban érhető el vasúton.
Közölték továbbá, hogy forgalomba állt mind a 42 új Stadler FLIRT-szerelvény, a kelet-magyarországi régióban pedig az osztrák vasúttól (ÖBB) vásárolt, felújított kocsikat állítanak forgalomba.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A nemzetközi forgalomban is lesznek változások. Minden Bécsbe közlekedő vonat vasárnaptól nem a Westbahnhofra, hanem a Hauptbahnhofra érkezik és onnan indul, emiatt fél órával csökken a menetidő Linz, Salzburg, Innsbruck, München és Zürich felé. A szerelvények fél órával később indulnak majd a Keleti pályaudvarról, és a visszaúton ugyanúgy 30 perccel korábban fognak érkezni.
Az előző évben kizárólag a téli és nyári szezonban, heti egyszer közlekedő Budapest-Moszkva járat az új menetrendi évben naponta jár. A Hargita InterCity indulási időpontja Magyarország felé öt órával későbbre került.
Brutális beszakadás a kedvenc tengerpartokon: hiába a hatalmas érdeklődés, teljesen befagyott a piac
A közel-keleti konfliktus hatására az utazási keresések száma ugyan nő, a foglalási konverziók viszont jelentősen visszaestek.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








