A Gazdagréti Uszoda nyugdíjas takarítót keres bruttó 2 200 forintos órabérrel, ami nyugdíj melletti adózás mellett akár havi 330 ezer forintos nettó keresetet is jelenthet.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) felmérése szerint a budapestiek fele már kipróbálta az új jegykiadó automatákat, a vásárlók nyolcvanhat százaléka úgy véli, egyszerűbb és gyorsabb a BKK-automatákból vásárolni - olvasható a Magyar Hírlapban.
Az értékesítési adatokat elemezve látható, hogy az eredeti elképzeléseknek megfelelően az utasok a nagy csomópontokon kívül egyre inkább a lakó- és munkahelyükhöz legközelebb vásárolnak, ennek eredményeként pedig csökken a hagyományos pénztárak előtti sorok hossza és a várakozással töltött idő.
A BKK szerint az automaták megjelenésének egyik fontos hatása, hogy azok, akik ritkán járnak tömegközlekedéssel, többnyire olyan időpontokban, amikor hagyományos jegypénztár már nem üzemel, nem "kényszerülnek" bliccelésre, hiszen a problémára a nonstop üzemelő, többszörös területi lefedettséggel működő automaták megoldást nyújtanak. Mindez a BKK elemzése szerint az eladott jegyek számának emelkedésében is látszik.
Az automaták kialakításának egyik következménye azonban az is, hogy az elmúlt egy évben a folyamattal párhuzamosan harminc hagyományos jegypénztárat bezártak, amelyeket több fontosabb helyszínen - például a Széll Kálmán téren, a Déli pályaudvarnál vagy a Népligetnél - ügyfélközpont váltott fel. Azok a korábban pénztárban dolgozó munkatársak, akiknek ezzel megszűnt volna az állása, átképzést követően átkerültek az ügyfélközpontokba.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







