A Valentin-napi hétvége idén is kiemelt időszak a hazai szállodáknál: sok helyen tematikus csomagokkal, máshol hangulati és gasztronómiai extrákkal készülnek február közepére.
Szombaton akár 30 fokig is emelkedhetnek a hőmérők higanyszálai, azonban többfelé záporokra kell felkészülni.
Északnyugat felől csökken a felhőzet, a délután második felére a keleti határvidéken is kisüt a nap, megszűnik a csapadék. Szombaton többnyire napos idő várható kevés gomoly- és fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Nyugat-Dunántúlon azonban késő délutántól több lesz a felhő, és estétől az Alpokalján záporok is lehetnek. Az északi, északnyugati szél napközben többfelé megélénkül, a Balaton környékén és az Alföld északi felén helyenként meg is erősödik, majd éjszakára mérséklődik a légmozgás. Szombaton a Tiszántúlon északkeleti, másutt keleti, délkeleti irányból várhatók élénk széllökések.
A távolabbi kilátásokért kattints időjárás aloldalunkra!
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 8 és 13 fok között alakul, de északkeleten néhol ennél pár fokkal hidegebb is lehet.A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 27 és 31 fok között valószínű.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







