Ezeket programokat kár lenne kihagyni, ha a Balatonnál nyaralsz

2015. július 30. 18:03

Csaknem 400 ezer látogatót vonzottak a MOL Nagyon Balaton rendezvénysorozat eddigi programjai - közölték a fesztivál főszervezői csütörtökön Kapolcson, a Művészetek Völgyében tartott sajtótájékoztatón.

Lobenwein Norbert felidézte: három éve hívták életre a fesztivált, hogy publicitást biztosítsanak a Balaton régióban zajló izgalmas eseményeknek. Elmondta, hogy idén már 25 színvonalas esemény - köztük a 25. Művészetek Völgye, a MasterCard Balaton Sound, a KeszthelyFest és a Kálibuli is - csatlakozott a programokhoz.

Fülöp Zoltán kiemelte, hogy az események minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zajlanak. Idén félidőben járva csaknem 400 ezer látogatót vonzottak az eddigi programok, míg tavaly az egész rendezvénysorozatra 450 ezren érkeztek.

A Balaton a legnépszerűbb hazai úticél

Tavaly minden eddiginél több, közel 2 millió vendég látogatott a Balatonhoz és 6,4 millió vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi és a magánszálláshelyeken. Az elmúlt időszak örömteli növekedésének fenntartásához széles körű összefogásra, színvonalas, gazdag programkínálatra van szükség a továbbiakban is. A Balaton az első számú belföldi úti célunk. A tóhoz érkezők háromnegyede belföldi vendég. Fontos cél a külföldi turisták számának és arányának növelése. Ehhez szükség van az olyan vonzó programokra, mint a Nagyon Balaton - hangsúlyozta dr. Faragó Péter.

A KSH legfrissebb adatai szerint idén májusban tovább bővült a Balaton régió vendégforgalma: 5 százalékka több vendég érkezett. A növekedés a külföldi vendégek 11,1 százalékos növekedésének és a belföldi vendégszám 3,1 százalékos emelkedésének köszönhető - olvasható a Magyar Turizmus Zrt közleményében.

Ezek az események várnak még ránk idén a Balatonnál:

  • Bringázd körbe a Balatont (június 16 - augusztus 30.)
    Június közepétől a nyár végéig 20 bringaponton várnak a Balatonnál. A bringások itt szerszámokhoz és frissítőhöz is juthatnak. Amennyiben pedig be is "csekkolunk" ezeken a pontokon és regisztrálunk, akkor akár balatoni hosszú hétvégét is nyerhetünk.
  • Balaton Method nyári turné
    A Balaton Method zenés film bemutatása különleges balatoni helyszíneken, például a Strand Nagyon Zene Fesztiválon.
  • Kultkikötő (június 26 - augusztus 29.)
    Balatonföldvár mellett idén két új település három helyszínén nyitja meg kapuit a Kultkikötő: Balatonbogláron és Balatonfenyvesen.
  • Kompkoncertek, Szántód-Tihanyi rév (június 27, szeptember 19.)
    A Nagyon Balaton zenei sorozatát szimbolikusan egy-egy kompkoncert nyitja és zárja.
  • Incognito, Muzsikás, Siófok (Július 25, augusztus 19.)
    A siófoki Kálmán Imre Szabadtéri Színpadon lesz a fellépés, amely hagyományos helyszíne a Nagyon Balaton koncertjeinek.
  •  Művészetek Völgye, Kapolcs, Vigántpetend, Taliándörögd (július 24 - augusztus 2.)
    Az idén 25 éves Művészetek Völgye, Magyarország egyik legnagyobb összművészeti fesztiválja idén több ezer programmal és fellépővel ünnepel.

  • Paloznaki Jazz Piknik, Paloznak (augusztus 7-8.)
    A Homola Pincészet által szervezett fesztivál a tavalyi nyár meglepetése volt: két nap alatt közel ötezren látogattak el a festői kis falub.

    NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

    Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

  •  B.my.lake, Zamárdi (augusztus 19-22.)
    Az idén Zamárdiba költözött fesztivál harmadszor kerül megrendezésre, amit csak az "elektronikus zene Mekkájaként" emlegetnek.

  • Srtand Nagyon zene fesztivál, Zamárdi (augusztus 19-22.)
    Tavaly 72 ezren vettek részt sikeres fesztiválon, ami a Balaton Régiók egyik legnagyobb vonzerejű turisztikai eseménye.

  • Yacht Balaton
    Egy új típusú vitorlás találkozó, ahol a kihajózás, a balatoni naplemente és a szórakozás kéz a kézben jár.

  • Füredi borhetek, Balatonfüred (augusztus 11-30.)
    Balatonfüred 1932 óta megrendezett hagyományos borfesztiválja.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. augusztus 20. szerda
István
34. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?