Pénteken, május 1-jén nagyrészt gyengén felhős, napos, száraz idő valószínű.
A szervezők csütörtöki bejelentése szerint elmarad a Borsodi Kingdom of Hegyalja fesztivál.
A tokaji rendezvényt július 15-19-re tervezték: a korábban nagy sikerrel megrendezett fesztivál tavaly is elmaradt, lapértesülések szerint idén új szervezőgárda vette át a rendezvényt. Két héttel a fesztivál előtt azonban hivatalosan bejelentették, hogy elmarad a zenei fesztivál. Ez rendkívül rosszul érintheti a környékbeli szállásadókat, mivel a látogatók valószínűleg sok foglalást visszamondanak.
A Borsodi Kingdom of Hegyalja honlapjának hivatalos tájékoztatása:
Elmarad Tokaj-Rakamazon a július 15-19-re tervezett Kingdom of Hegyalja. A négy fesztiválterületből három nem áll rendelkezésre, ezért a szervezők úgy döntöttek, nem rendezik meg a fesztivált az eredeti területen, de még dolgoznak azon, hogy néhány koncertet más helyszínre átszervezzenek.
"Nem áll rendelkezésünkre abban a formában a helyszín, ahogy azzal eredetileg kalkuláltunk, ezért úgy döntöttünk, nem rendezzük meg a fesztivált Tokaj-Rakamazon. Dolgozunk még azokon a lehetőségeken, hogy a leszervezett koncertek egy részét más helyszínen megtartsuk, ezzel kapcsolatban később tudunk bővebb információval szolgálni" - tájékoztatott Kovács Péter, a fesztivál egyik főszervezője.
Azoknak, akik már megvásárolták a jegyüket, illetve bérletüket, a kifizetett összegeket természetesen visszatérítik a szervezők.
NEKED AJÁNLJUK
FRISS HÍREK
Több friss hír
Ajánlatunk
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
Utazás legolvasottabb
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. április 27. 05:30

Pénzcentrum | 2026. április 26. 22:43

Agrárszektor | 2026. április 27. 06:01





