Gigakerítéssel zárjuk le a magyar-szerb határt

2015. június 17. 14:33

4 méter magas, 175 kilométer hosszú kerítéssel zárjuk le a magyar-szerb határt - jelentette be Szíjjártó Péter külügyminiszter.

Alig egy nappal a Századvég meglepő eredménnyel zárult közvéleménykutatásának publikálását követően Szijjártó Péter ma, a kormány ülése közben bejelentette:

A kormány utasítást adott a belügyminiszternek a teljes magyar-szerb határ fizikai lezárására. A 175 kilométeres határszakaszt 4 méter magas kerítéssel zárják le. A belügyminiszternek egy héten belül elő kell készítenie a határzárat. Szijjártó azt mondta: Magyarország ezzel a lépéssel semmilyen nemzetközi szerződést nem sért.

A kormány megállapítása szerint az EU előtt álló egyik legsúlyosabb probléma a bevándorlás: a bevándorlási nyomás meglátásuk szerint az uniós országok közül Magyarországot érinti a legsúlyosabban - ez az uniós belügyminiszterek tegnapi tanácskozásán is kiderült.

A közös európai válaszhoz vezető út időigényesnek és hosszúnak tűnik, Magyarország nem várhat, lépnie kell

- tette hozzá Szijjártó.

A kormány ezért arra utasította a belügyminisztert, hogy mérje fel a szerb-magyar határ fizikai lezárásának lehetőségét. A belügyminiszternek egy héten belül jelentést kell készítenie egy 4 méter magas kerítés felépítésének előkészítéséről.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Szíjjártó szerint ezzel a döntéssel Magyarország semmilyen nemzetközi jogi kötelezettséget, illetve nemzetközi szerződést nem sért meg. Más országok (Törökország, Bulgária, Spanyolország) is ehhez a megoldáshoz folyamodtak.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 21. csütörtök
Konstantin
21. hét
Május 21.
Szeged napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 20. 20:57
Agrárszektor  |  2026. május 20. 19:27
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem