10 °C Budapest

Sörfesztivál a Budai Várban: 200-félét kóstolhatunk

2015. június 11. 17:32

Csütörtökön kezdődik az V. Jubileumi Sörfesztivál a Budai Várban. A résztvevők több mint 200-féle sörkülönlegességet kóstolhatnak meg - tájékoztatták a szervezők a Pénzcentrumot.

"Az ország első számú sör- és gasztrofesztiválján" cseh, szlovák, szlovén, német, osztrák, angol és ír sörök erősítik a nemzetközi mezőnyt. Idén is lesz Cider Liget, ahol az almaborok kedvelői immár 20féle cider közül válogathatnak.

A hazai kézműves sörfőzdék mellett − az előző évekhez hasonlóan − az ország vezető sörgyártói is képviseltetik magukat.

A fesztiválon idén kiemelt szerepet kap a gasztronómiai vonal, ezen belül is a streetfood, így 17 gasztronómiai kitelepülő közel 130 féle fogásának megismerésére nyílik lehetőség. A vendégország szerepét Belgium tölti be, így a résztvevők 30-fajta belga sört és többféle belga csokoládé is kipróbálhatnak.

A környezettudatosság jegyében a vendégek betétdíjas korsókból fogyaszthatják a minőségi söröket, a hölgyek kedvéért pedig idén először limitált számban kapható majd a 4 dl-es pohár is. A rendezvényre napijegy és teljes bérlet egyaránt váltható. A fesztivál csütörtökön és pénteken 15:00 és 03:00 között, szombaton és vasárnap 11:00 és 03:00 között látogatható.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A rendezvényre napijegy 1999 forintos, a bérlet 6999 forintos áron kapható.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 8. szerda
Dénes
15. hét
Április 8.
A romák világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?