Ma még többfelé várható havazás, viszont napközben dél felől egyre nagyobb területen havas esőbe, fagyott esőbe, ónos esőbe, végül esőbe vált a halmazállapot.
Augusztus 10-17. között rendezik a 23. Sziget Fesztivált: a rendezvény csütörtöki beharangozó sajtótájékoztatóján a fejlesztések mellett konkrét számokról is beszéltek a szervezők.
A Sziget-bérletek közel 90 százalékát külföldön adják el, ezzel ez számít Magyarország legnagyobb turisztikai attrakciójának, messze megelőzve a Forma-1-es Magyar Nagydíjat.
- mondta el Gerendai Károly főszervező.
Kemény verseny zajlik a fesztiválok között Magyarországon és egész Európában. A főszervező szerint az innováció, a fejlesztések azok, ami megkülönböztethetik a Szigetet a hasonló rendezvényektől. Gerendai úgy látja, önmagában a sztárfellépők nem jelentenek olyan különlegességet, amiért más kontinensről, távoli országokból ide érkeznének a vendégek. A Sziget sokszínűségével, szolgáltatásainak minőségével, látványvilágával jelenhett előnyt.
Gerendai Károly a Pénzcentrum kérdésére elmondta: arányaiban jobban fogynak a jegyek, mint tavaly ilyenkor, ez mindenképp bizakodásra ad okot. A legkorábbi jegyekre is vevő volt a közönség, az első 24 órában az összes jegy 10 százaléka elfogyott - még azelőtt, hogy bármilyen konkrét program kiderült volna. Ez azt is jelentheti, hogy a fesztiválozók bíznak abban, hogy jó lesz a rendezvény, sokan a Sziget-élmény miatt akarnak ott lenni.
Az idei évben tematikus zónákba rendszerezik a programokat a rendezvény területén: a dizájnt, a művészeteket, a sportot is megpróbálták zónák szerint csoportosítani. Kardos József programigazgató szerint a koncepció lényege, hogy az azonos műfajú programok nagyjából egy területen helyezkedjenek el. Így például egy színházi sátor közelébe nem kerül majd zenei színpad - arra törekszenek, hogy az egyes helyszínek minél kevésbé zavarják egymást.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ezzel együtt új irányító rendszert vezetnek be, a könnyebb tájékozódás érdekében. Fejlesztették az infrastruktúrát, javul a világítás, több WC-t, zuhanyzót, szemetest telepítenek, javult a csapadékelvezetés is.
Újdonság, hogy optimalizálják a tömegközlekedést: a BKV (külön)buszai egészen a Hajógyári sziget belsejébe, a fesztivál bejáratáig bejuthatnak. Bővítik a hajójáratok kapacitását, nő a parkoló is. Változatosabbak lesznek a Szigeten elérhető szállások: idén már előre telepített sátrakat is lehet bérelni, többféle kemping és
A Sziget Fesztiválra napijegyek 17 000 és 20 000 forint közötti áron kaphatók. A bérletek 69 000 - 80 000 forintba kerülnek.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







