A nyár már nem ér véget augusztusban: a mediterrán térségben szeptemberben is 26–32 fokos nappali csúcsok és 25–28 fokos tengervíz várják az utazókat.
A tényleges keresletre építettek idén a hazai utazásszervező irodák, így kevesebb garanciális megállapodást kötöttek - írja a Napi Gazdaság.
Sokakat óvatosságra intettek a korábbi években történt irodacsődök, így körültekintőbben foglaltak garanciális szállás-és repülőhelyeket az utazásszervezők erre a szezonra. Az irodáknak ugyanis mindenképpen ki kell fizetniük a lekötött helyeket. Kevesebb volt az olcsóbb last minute ajánlat, valamint olyan is előfordult, hogy egy adott útra, repülőjáratra elfogytak a helyek.
Erősödik az a tendencia is, hogy az utasok az év elején foglalják le a nyári utazásunkat. Így az idei szezonban többen voltak, akik előre foglaltak, mint akik utolsó pillanatra hagyták volna a döntést.
Az idei szezonról még nincsenek statisztikák, de az irodák az előző évhez hasonló forgalmi adatokra számítanak: mintegy egymillió hazai utast szolgálnak ki a hazai utazásszervezők.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







