8 °C Budapest

Magyarországra járnak plasztikázni a tehetős külföldiek

2012. november 14. 08:34 1 perc

Növekszik az érdeklődés a magyarországi gyógy- és fogászati turizmus iránt, a Nemzetgazdasági Minisztérium pedig már a 2014-től 2020-ig tartó periódus iparstratégiáját készíti elő - mondta a Világgazdaságnak Feketéné Fényi Ágnes, a tárca egészségipari osztályának vezetője.

A lap szerdai számának írása szerint a termálvízre alapozott gyógyturizmusra évente több tízmilliárd forintot költenek a hazai és külföldi vendégek, emellett Magyarország egyre jobban kihasználja az egészségmegőrzés területén jellemző kapacitásait és erősségeit. Egy brit felmérés szerint a fogászati turizmus mellett jó az ország pozíciója a mesterséges megtermékenyítési programokban és a plasztikai sebészetben is.

Az osztályvezető arról is beszámolt, hogy már készül a 2014-2020-as ciklus iparstartégiája, amelyben az ágazati szereplők bevonásával azonnali, közép- és hosszú távú beavatkozási pontokat, fejlesztési irányokat határoznak meg. Ezekre alapozzák majd a következő uniós pályázatokat - tette hozzá.

 

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 5. 14:34