18 °C Budapest
A szélsőséges időjárás és a fűtési hullám hatása a nyárra, az éghajlatváltozás és az aszály hatása a tó kiszáradására

Víz nélkül haldokolik a Homokhátság: forradalmi módszerrel mentenék meg a szikes tavakat

MTI
2025. november 28. 10:45

A Homokhátság szikes tavainak revitalizációjára kerestek megoldást a szűrt termálvíz hasznosításával a magyar és szerb együttműködéssel megvalósult SPArrow projekt során– közölte a mórahalmi önkormányzat.

A közlemény szerint az egyedülálló élőhelynek számító szikes tavak évszázadok óta jelentős emberi hatásnak vannak kitéve. A vízelvezetés, a szennyezés és a környezet átalakítása miatt számos ilyen tó eltűnt.

A mórahalmi önkormányzat és az Újvidéki Egyetem műszaki karának együttműködésével, uniós támogatással megvalósult, 200 ezer eurós (76,4 millió forintos) költségvetésű projekt célja olyan helyreállítási terv kidolgozása volt, amely a különleges élőhely megőrzésével hozzájárul a térség biodiverzitásának védelméhez. A magyar és szerb szakemberek több mintavétel során vizsgálták a termálvizet és a talaj összetételét a vajdasági Nagybecskerek (Zrenjanin) közelében található Ruszanda-tónál és Mórahalmon.

Terveket készítettek a vízminőség javítása és a biodiverzitás megőrzése érdekében. Eljárásrendet dolgoztak ki a gyógyfürdőkben használt termálvíz-kivezetésre, a gyógyvíz hőenergiájának hasznosítására, a víz sótalanítására, valamint a sótartalom esetleges gyógyászati felhasználására.

A projekt fő eredménye a mórahalmi Bite-szék revitalizációs terveinek elkészítése egy ökológiailag fenntartható, integrált vízgazdálkodási rendszer kialakítása érdekében.

A Mórahalomtól keletre található, mélyfekvésű szikes terület még a kétezres évek elején rendszeresen víz alá került, így fontos szerepet töltött be a vízimadarak életében mint táplálkozó, fészkelő és pihenőhely. A terv más, hasonló kihívásokkal küzdő települések számára is adaptálható lesz.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A mórahalmi önkormányzat a Bite-szék revitalizációját szintén pályázati források felhasználásával tervezi, ehhez a jogszabályok megváltoztatására is szükség lesz.

A HelloVidék is több ízben foglalkozott azzal, hogy a klímaváltozás hatására lassan marsbéli tájra hajaznak az alföldi szikes tavak. Nem sok idő kell, hogy eltűnjenek ezek a tavak, pedig a Kárpát-medencéhez legközelebb Mongóliában találni ilyen élőhelyeket. HelloVidéknek Kiss Mónika, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának, Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztály vezetője még 2024-ben mesélt a szikes tavak állapotáról és jelenlegi helyzetéről.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 18. hétfő
Erik, Alexandra
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom