6 °C Budapest

Ezek a legnépszerűbb városok Magyarországon

Pénzcentrum
2012. augusztus 12. 10:03

A tavalyi vendégéjszaka-számok alapján Budapest, Hévíz és Hajdúszoboszló vezeti a legnépszerűbb városok listáját - közölte a Magyar Turizmus Zrt.

A KSH publikálta a legnépszerűbb városok végleges vendégéjszaka-számok alapján felállított sorrendjét, amely szerint a legnépszerűbb tíz település köre összességében nem változott 2010-hez képest. Az első három helyen változatlanul Budapest, Hévíz és Hajdúszoboszló állt, a belföldi utazók körében Budapestet Hajdúszoboszló és Siófok követte. A külföldiek körében Budapest mellett 2011-ben is a gyógyfürdővel rendelkező, illetve a Balaton közeli települések voltak a legnépszerűbbek.

NAGYÍTÁSHOZ KATTINTS A KÉPRE


A KSH publikációja alapján felállított lista szerint tavaly a 2010-es sorrendhez képest az első tíz helyen számottevő változás összességében nem történt, igaz Sárvár felkerült a 9. helyről a 7. helyre. Sőt, a vendégéjszakák száma Sárvár (+14,8%), Budapest (+8,9%), Eger (+8,0%), Hévíz (+6,1%) és Zalakaros (+5,5%) esetében nőtt 2010-hez képest. A belföldi utazók körében Siófok felkerült a 4. helyről a 3. helyre, Gyula pedig a 10. helyről a 9. helyre a 2010-es sorrendhez képest. A vendégéjszakák számának bővülése Gyula (+13,2%) és Budapest (+7,9%) esetében volt a legjelentősebb.

A Magyarországra látogató külföldiek körében a 2010-es sorrendhez képest Sárvár a 7. helyről felkerült a 4. helyre. A vendégéjszakák száma Sárvár (+32,1%), Zalakaros (+15,7%), Győr (+11,0%), Budapest (+9,1%) és Sopron (+7,8%) esetében nőtt számottevő mértékben az előző évhez képest. Bár a külföldiek körében a főváros mellett jellemzően fürdővárosok és balatoni települések a legkedveltebbek, a TOP 10-be bekerült 8. helyezettként Győr és 10. helyezettként Sopron is.

 

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 27. péntek
Ákos, Bátor
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom