21 °C Budapest

Közeleg a Torkos Csütörtök: luxuséttermek féláron

2012. február 21. 05:26

Hivatalosan hétfőn zárult az éttermek jelentkezése az idei Torkos Csütörtök akcióra. A kampány már elérte mennyiségi határait: évente 1000-1200 vendéglátóhely csatlakozik, és az ínyenceket vonzó drágább éttermek is egyre inkább lehetőséget látnak a szélesebb közönség megszólításában. A szervezők újításokkal próbálkoznak a csütörtöki rendezvény kapcsán.

Hivatalosan hétfőig volt lehetőségük az éttermeknek jelentkezni az idei Torkos Csütörtökre. A szervező Magyar Turizmus (MT) Zrt. tájékoztatása szerint tavaly 1200-nál is több étteremben mintegy 200 ezer vendég torkoskodott, idén az akció hivatalos honlapján szereplő legutolsó adatok szerint 1014 vendéglátóhely regisztrált - igaz, a múlt hétvégén regisztrált éttermek jelentkezésének feldolgozása még most is tart. Mivel a Magyar Turizmus Zrt. a határidő után sem utasítja el a vendéglátóhelyek csatlakozási szándékát, ezért az adatok csak február 23-át követően lesznek véglegesek.

FRISS! A budapesti szórakozóhely világsikere: KATTINTS!

Az éttermek számára a csatlakozási feltételek nem változtak a korábbi évekhez képest. Az akcióhoz mindazon éttermek és vendéglátóipari egységek csatlakozhattak, akik vállalják, hogy 2012. február 23-án egész nap - teljes nyitva tartási idejük alatt - 'a la carte' kínálatukból 50 százalékos kedvezményt biztosítanak a számla végösszegéből a helyben fogyasztásra, készpénzes vagy bankkártyás fizetési mód választása esetén. A csatlakozás feltétele tehát a Torkos Csütörtök hetén és az azt megelőző héten használt 'a la carte' étlap és itallap választékának és árainak teljes körű megtartása és az étel-és italfogyasztásra együttesen, azaz a számla teljes végösszegéből adott 50 százalékos kedvezmény.

A Torkos Csütörtök akciót 2006-ban indult, azóta több mint duplájára nőtt a csatlakozó éttermek száma, ezen felül 2008 óta minden évben, ezernél is több étterem vesz részt. Az MT Zrt. lapunkat úgy tájékoztatta, hogy az országos méretű kampány töretlen népszerűségnek örvend és elérte a mennyiségi határait, ami azt jelenti, hogy állandósulni látszik a csatlakozó éttermek száma. Fontos azonban kiemelni, hogy a már hagyományokkal bíró esemény alkalmából évről évre több százezer vendég "torkoskodik", tehát az akció eléri a célját, ami a hazai vendéglátás és a magyar gasztronómia népszerűsítése.


Megfigyelhető ugyanakkor, hogy egyre jellemzőbb a magasabb kategóriájú és színvonalú éttermek részvétele is, ami azt mutatja, hogy már nemcsak a mennyiségi kedvezmény csábítja a nagyközönséget az éttermekbe Torkos Csütörtökön, mert az ínyenceket vonzó drágább éttermek is egyre inkább lehetőséget látnak a szélesebb közönség megszólításában. Mint arról a Pénzcentrum.hu nemrég beszámolt, az eseményhez olyan, felső kategóriás éttermek is csatlakoztak, mint a budapesti Nobu, vagy a balatonszemesi Kistücsök.

Már a szálláshelyek is beszállhatnak

Az akció népszerűségét tovább növelheti, hogy idén nemcsak éttermek és más vendéglátóipari egységek, hanem kereskedelmi szálláshelyek is csatlakozhatnak a Torkos Csütörtök akcióhoz, kedvezményes, úgynevezett "Torkos csomagok" kialakításával, amelyeket a "torkos vendégek" éttermi számlájuk vagy az éttermekben található szórólap felmutatásával vehetnek majd igénybe február 23-át követően. Az új, kapcsolódó akció célja a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának növelése.

A kezdeményezéshez mindazon kereskedelmi szálláshelyek csatlakozhatnak, amelyek vállalják, hogy a Torkos Csütörtök keretében kiadott éttermi számlával vagy az éttermekbe kiküldött szórólappal rendelkező vendégek számára minimum 20 százalékos kedvezményt vagy hasonló értékben két ajándékszolgáltatást magába foglaló "Torkos" csomagot kínálnak. Az akcióban részt vevő kereskedelmi szálláshelyek a megjelölt kedvezményes csomagot a szabad kapacitás függvényében biztosítják. A kedvezményes szálláscsomagok érvényessége a Torkos Csütörtököt követően, az év során bármikor minimum három hét, de a szálláshely-szolgáltatók döntése alapján ennél több is lehet.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 


Egyre kevesebb a panasz

Az MT Zrt. korábban lapunkat arról tájékoztatta, hogy az akcióban több éve résztvevő éttermek körében már jól ismertek a szabályok, ezért egyre ritkábban fordulnak elő panaszok. A korábbi évek tapasztalatai alapján leggyakrabban olyan hibák fordultak elő, hogy a vendéglátóhely italra nem adta meg az 50 százalékos kedvezményt, vagy hogy a vendégnek sokat kellett várnia a megrendelt ételre. Gyakori az is, hogy az étterem külön az akcióra kialakított "Torkos Csütörtök" menüt alkot vagy egységárat alkalmaz, amelyek szintén nagyon komoly kedvezményt jelenthetnek, de a szabályok ezt sem teszik lehetővé.

A Pénzcentrum.hu idén is várja olvasói tapasztalatait a penzcentrum@penzcentrum.hu címre.


Címlapkép: noburestaurants.com

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem