Tényleg életveszélyes a magyar luxusutazók kedvenc országa? A februári káosz mindent megváltoztatott
A magyar Külügyminisztérium egymást követő figyelmeztetései jól mutatják, milyen hirtelen tudnak eszkalálódni a kartellháborúk.
Akár harmadával is visszavetheti a belföldi turizmust az Üdülési Csekk felváltására szánt Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP) vártnál lassabb elterjedése - írja a Népszava.
Szakemberek szerint félő, hogy az üdülési csekk túl gyors kivezetése és a Széchenyi Pihenő Kártya vártnál lassabb elterjedése is fékezi a belföldi idegenforgalom fejlődését. A rossz nyári időjárás mellett ezzel is magyarázható, hogy talán nem teljesül a Magyar Turizmus Zrt. által idényre prognosztizált növekedés: országos szinten a belföldi vendégéjszakák 2,7 százalékos növekedése, és a balatoni régióban éves szinten átlagosan 5 százalékos belföldi vendégéjszaka-szám emelkedés.
Molnár Gabriella, Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének elnöke a lapnak elmondta: úgy tudja, a SZÉP kártyából idáig csak egy nagy hazai cég vásárolt a dolgozóinak. Az üdülési csekk generálta forgalom 2011-ben 20 százalékkal csökkent, az értékesítés pedig 30 százalékkal zuhant.
Az sem kizárt, hogy a svájci frank erősödése miatt is sokan kénytelenek a nyaralásra szánt pénzt is a hitel törlesztésre fölhasználni. Már idén áprilisban azt tapasztalta a szakma, hogy a belföldi turisztikai forgalom bővülése megtorpant.
A magyar Külügyminisztérium egymást követő figyelmeztetései jól mutatják, milyen hirtelen tudnak eszkalálódni a kartellháborúk.
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-


