Csak a járulékos költségeket kell tételesen feltüntetnie ma a különböző utazási irodáknak, a ténylegesen fizetendő árat nem. Így az ügyfelek gyakorta találkozhatnak olcsó, azonban megtévesztő ajánlatokkal - írja a Napi Gazdaság.
Az elmúlt években egyre inkább szokássá vált a szolgáltatóknál, hogy a viszonylag alacsony díjakhoz rendkívül magas reptéridíj-, illeték- és transzfer árakat kapcsoltak, így a meghirdetett árak gyakorta megtévesztőek voltak.
Ezt kiküszöbölendő, idén nyártól azonban a TUI bruttó áron, azaz az összes járulékos és egyéb költséggel együtt hirdeti utazásait hazánkban is. Terveik szerint így az ügyfélnek a kiszámított kedvezményeken felül nem kell kalkulálni a repülőjegy árával, a reptéri illetékkel, valamint a transzferdíjakkal sem. Egyiptomi utazások esetében még a vízum költségei is benne foglaltatnak az árban - mondta Gyerő Krisztina, az utazási iroda vezetője.
Magyarországon történelmileg alakult ki az a gyakorlat, hogy az utazásszervezők a plusz díjakat külön tüntetik fel - véli Szvoboda János, a Neckermann cégvezetője. Így a Neckermann is kénytelen volt beállni a sorba és alkalmazkodni a hazai trendhez, bár Nyugat-Európában már a társaság is alkalmazza a bruttó áras ajánlatokat.
A felárak alkalmazásának egyik oka - Zám Tibor, a Best Reisen vezérigazgatójának véleménye szerint - hogy a charterjáratok esetében sok költséget az illetékbe építenek be, mert a jegyár itt igazából nem a tényleges jegyárat, hanem a gép egy ülésére szóló bérleti díjat jelent.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Magyarországon törvényileg kellene szabályozni a végső árak feltüntetését - véli Császár Dániel, a Quaestor Utazási Iroda marketingmenedzsere. A szabályozás mellett egyébként Zám Tibor is kiáll, valamint kiemeli: A végső ár mindig magasabb, így aki ezzel jelenik meg a piacon óriási hátrányba kerül, éppen ezért lenne szükség a szabályozásra.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







