Így változnak a parkolás szabályai: a részletek

2010. június 2. 09:02

Az Országgyűlés kedden módosította a közterületi parkolás jogi szabályait. A törvénymódosítások, amelyre az Alkotmánybíróság döntése miatt volt szükség, a 95-ös benzin átlagárához kötik a parkolási díjat és rögzítik, hogy a várakozási díj és a pótdíj után késedelmi kamat nem követelhető.

A fideszes Rogán Antal és Kósa Lajos a közterületi parkolás jogi feltételeinek megteremtése érdekében a helyi önkormányzatokról szóló törvény módosítását, illetve a közúti közlekedésről szóló, valamint a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvény módosítását kezdeményezte, mert az Alkotmánybíróság június 30-ával megsemmisítette a parkolásra vonatkozó szabályokat. A Ház 271 igen szavazattal és 89 tartózkodás mellett fogadta el az előterjesztést, és kéri az államfőtől a törvény sürgős kihirdetését.

A helyi önkormányzatokról szóló javaslat rögzíti, hogy a közutakon, a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutakon, tereken, parkokban és egyéb közterületen a lakosság számára közúti járművel történő várakozás biztosítása a helyi önkormányzatok által kötelezően ellátandó közszolgáltatási feladat. Rendelkeznek arról is, hogy a parkolási közszolgáltatást szolgáltatóként csak költségvetési szerv, az önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló, jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság láthat el.

 


Egy elfogadott módosító indítvány alapján parkolási közszolgáltatást a kizárólagos önkormányzati tulajdonban álló, jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság mellett ennek a száz százalékos tulajdonában álló jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság, illetve önkormányzati társulás is elláthat.

A módosítás a forgalomképtelen törzsvagyon körében helyezi el a parkolási közszolgáltatást végző gazdasági társaságokban fennálló száz százalékos önkormányzati tulajdonrészt.

Alkotmánysértő?
Az Alkotmánybírósághoz fordul az Emberibb Parkolásért Mozgalom, mert a tilosban parkolók ellen hatósági személy helyett továbbra is parkolóőrök intézkednének.

A mozgalom alelnöke, Legin István a parlament által kedden elfogadott módosításra reagált.

Az alelnök szerint zavart okoz az is, hogy a díjfizetést olyan övezetben lehet elrendelni, ahol a parkolóhelyek telítettsége legalább 70 százalék. Viszont ha az autósok "kimenekülnek" a zsúfolt övezetekből, az eddig ingyenes részek lehetnek fizetősek.

(Forrás: Blikk)


A közterületi parkolás jogi feltételeinek megteremtése érdekében a közúti közlekedésről szóló törvény, valamint a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvény módosítása felhatalmazza a helyi és a fővárosi önkormányzatot, hogy rendeletben kijelölje a várakozási területet. A törvény szerint díjfizetési kötelezettség olyan várakozási területen és időszakra rendelhető el, amelyen az adott időszakban a járművek várakozására alkalmas helyek átlagos foglaltsága, azaz a telítettség a 70 százalékot meghaladja.

Mennyit kell fizetni?

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1,5 millió forintot igényelnél, 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 929 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 958 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A várakozási díj mértékét a helyi és a fővárosi önkormányzat rendeletében egy órára vonatkozó várakozási díjként határozza meg, a díj mértékének meghatározásakor figyelemmel kell lenni a szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyenértékűségére.

Az egy órára vonatkozó várakozási díj személygépkocsi esetén nem haladhatja meg az állami adóhatóság által az előző naptári év szeptemberében és az azt megelőző tizenegy hónapban egy liter 95-ös ólmozatlan benzin üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatosan alkalmazható áraként havonta közzétett ár egyszerű számtani átlagának a kétszeresét (azaz maximum 544 forintot).

Várakozásonként egy órai várakozási díjat, továbbá pótdíjat akkor kell fizetni, ha a jármű díjfizetési kötelezettség alá eső várakozási területen díjfizetés nélkül várakozik, vagy a kifizetett várakozási időt egy óránál rövidebb időre történt fizetés esetén öt perccel, egy órára vagy annál hosszabb időre történt fizetés esetén legalább tizenöt perccel túllépi.

A pótdíj összege a pótdíj kiszabásának napját követő 15 napon belüli befizetés esetén az adott napon belül díjköteles időszakra és további két órai várakozásra számított várakozási díj, 15 napon túli befizetés esetén az egy órai várakozási díj negyvenszerese.

A várakozási díj és a pótdíjfizetési kötelezettség egy év alatt évül el. A várakozási díj és a pótdíj után késedelmi kamat nem követelhető. A törvény alapján a várakozási díjat és pótdíjat a szolgáltató bírósági végrehajtás útján is érvényesítheti. Az LMP javaslatára azt is belevették a jogszabályba, hogy a parkolási díjból eredő igények érvényesítése esetén a kötelezett lakhelye szerinti helyi bíróság kizárólagosan illetékes.

A szocialisták kezdeményezésére rögzítik a jogszabályban, mit kell tartalmaznia parkolási közszolgáltatás ellátására kötött szerződésnek. Az LMP javaslatára pedig az került be a törvénybe, hogy a szerződést harminc napon belül nyilvánosságra kell hozni.

Egy másik elfogadott szocialista módosító indítvány szerint az önkormányzat honlapján közzé kell tenni a várakozási díjakból és pótdíjakból eredő bevételek és azok felhasználásának nyilvántartását.

Vége az iskolai bántalmazásoknak? Magyar innováció segíthet megelőzni az ilyen eseteket

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. december 4. hétfő
Borbála, Barbara
49. hét
December 4.
A cookie napja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2023. december 3. 18:01
OTTHONTEREMTÉS 2024-BEN
Jelzáloghitelek, CSOK Plusz, Babaváró és ingatlanpiaci trendek
Most nem