Túlságosan is komfortosan érezte magát egy utas a United Airlines Washingtonból Philadelphiába tartó járatán. Ginger McGuire repülése után a gépen ragadt, a nem várt hotelszolgáltatás miatt pedig a bíróságon követel kártérítést.
A United Airlines egyik utasa philadelphiai útja után a gépen töltötte az éjszakát - jelentette az elmúlt napokban számos amerikai sajtóorgánum. A 36 éves Ginger McGuire egy éjszakai járattal utazott a fővárostól mindössze 200 kilométerre lévő Philadelphiába. A hölgy felszállás után röviddel álomba merült, és állítása szerint olyan mélyen aludt, hogy észre sem vette az 50 fő befogadására alkalmas repülő landolását.
Az éjfél után 27 perccel földet érő gépről az utastársak és a személyzet is úgy szálltak le, hogy elfelejtették felébreszteni a békésen szunyókáló asszonyt. Ébredésére csak pár órával később került sor akkor, amikor már a teljesen üres gépen találta magát. A bezárt utasra a hajnali takarító személyzet talált rá, megpróbáltatásai azonban itt még nem értek véget. Ahelyett, hogy azonnal elhagyhatta volna gépet, még meg kellett várnia a szövetségi hatóság embereit, akik meggyőződtek arról, hogy nem terrorista jutott fel korán reggel a fedélzetre.
A hölgy pert indított a légitársaság ellen, amiért órákon keresztül bezárva tartották a repülőben, és amiért a személyzet hanyagul végezte munkáját a landolás után. Ginger McGuire-t ügyvédje szerint 25 és 75 ezer dollár közti kártérítés illeti meg. A United közölte a sajtóval, hogy még folyik a vizsgálat az ügyben, és megpróbálnak megoldást találni utasuk panaszára.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







