Egy friss felmérés szerint Törökország, Horvátország és Bulgária a legnépszerűbb utazási célpontok a magyar nyaralók számára. Most a Horvátországba utazók számára adunk néhány fontos és aktuális információt.
A Horvát Idegenforgalmi Közösség tájékoztatása szerint a korábbiaknál szigorúbban büntetik a vadkempingezést Horvátországban, ahol a táborozásra be nem jelentett magánterületen két hónapra zár alá veszik a kempingezők felszereléseit.
A horvát Turisztikai Minisztérium honlapján is olvasható a vendéglátóipari tevékenységet szabályozó törvény tavalyi módosítása, amely a pénzbüntetésen felül a lakókocsi, lakóautó vagy sátor 60 napra szóló lepecsételésével bünteti azokat, akik magánterületen engedély nélkül kempingeznek.

A törvénymódosítás értelmében a gazdasági tevékenységet felügyelő állami ellenőröknek jogában áll szóbeli határozattal azonnal zár alá venni a magánterületen kempingezők teljes felszerelését. Az illegális kempingezésen ért turisták 24 órán belül kérhetik, hogy ideiglenesen távolítsák el a pecsétet, amíg a személyes holmijaikat vagy a romlandó élelmiszereket magukhoz veszik. A zár alá vételről szóló írásbeli határozatot nyolc napon belül kapják kézhez az érintettek, a döntés elleni fellebbezésre ezt követően van lehetőségük.
A horvát nemzeti turisztikai szervezet közlése szerint a jogszabályváltozással próbálnak gátat szabni a vadkempingezés terjedésének. Az engedély nélküli kempingezéssel ugyanis nemcsak az idegenforgalmi bevételek csökkennek, de környezetszennyezésnek is számít, ha olyan területen táborozik valaki, amely erre nincs kijelölve.
A drasztikus büntetés miatt a szabálysértésen ért személyek két hónapig nem tudnak hozzáférni saját tulajdonukhoz, vagyis akár egész nyáron, ha a főszezonban történik a tettenérés. A pecsét eltávolítása viszont már bűncselekménynek minősül.
A törvénymódosítás kapcsán a turisztikai szervezet arra is felhívja a figyelmet, hogy azok a telektulajdonosok is veszélybe kerülhetnek, akik saját területükön ideiglenesen lakókocsiban vagy sátorban tartózkodnak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Fontos információk a vámosoktól
A Vám- és Pénzügyőrség a nyári utazások megkönnyítése érdekében az alábbiakról tájékoztatja az utazókat:
Déli szomszédunkhoz bármilyen élelmiszer és élelmiszer-készítmény - bizonyos mennyiségi korlátozásokkal, pl. maximum 10 kg hús, 10 kg húsáru, 10 kg sajt, stb. - bevihető.
Az Európai Unión kívülről - így Horvátországból is - vám- és adómentesen légi forgalomban 200 darab cigaretta, vagy 100 darab szivarka, vagy 50 darab szivar, vagy 250 gramm fogyasztási dohány hozható be, míg közúton, vasúton, vagy hajón 40 darab cigaretta, vagy 20 darab szivarka, vagy 10 darab szivar, vagy 50 gramm fogyasztási dohány. Ezen kívül tömény szeszesitalokból 1 liter, borból 4 liter, sörből 16 liter hozható be. Egyéb árukra vonatkozóan légi forgalomban 430 euró, közúton, vasúton és hajón 300 euró a vámmentes értékhatár.
A Horvátországba beutazók számára a vámmentes keret jelenleg 1000 kuna.
Az Európai Unióba belépő, illetve az Európai Uniót elhagyó utasok, akiknél 10.000 euró vagy azt meghaladó összegű (akár különböző pénznemekben lévő) készpénz, vagy ennek megfelelő összértékű, készpénzre könnyen átváltható eszköz (pl. kötvény, részvény, utazási csekk) található, annál a vámhatóságnál (vagy egyéb illetékes hatóságnál), amelynél belépett az Unióba, vagy elhagyta az Uniót, köteles erről nyilatkozatot tenni.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








