14 °C Budapest

Nem álom: ingyen utazik a nyugdíjas, a kismama

MTI
2010. május 30. 14:02

Júniustól ingyen utazhatnak Százhalombatta belterületén a helyben élő kisgyermekesek, mivel az önkormányzat átvállalja a költségeket - közölte a település sajtóreferense.

Kabelács Hajnalka elmondta, hogy a 100 százalékos utazási támogatást a város közigazgatási területén belüli buszközlekedésre vehetik igénybe azok, akinek a településen van az állandó lakhelyük, illetve életvitelszerűen ott laknak.

Az ingyen bérlet a három év alatti gyermekek szüleinek, illetve törvényes képviselőinek jár, akik terhességi gyermekágyi segélyben, gyesben vagy gyedben részesülnek, és nem folytatnak kereső tevékenységet. További feltétel, hogy az egy főre eső családi jövedelem ne haladja meg a havi nettó 171 ezer forintot. A támogatás bérlettípustól függően havi 5940, illetve 9380 forint.

A százhalombattai önkormányzat januárban a nyugdíjasok körében bővítette az ingyenes utazási lehetőséget, már 60 éves kortól jár a 100 százalékos kedvezmény. Erre, illetve a kisgyermekesek utaztatására 6-6 millió forintot különítettek el a 2010. évi büdzséből - közölte Kabelács Hajnalka.

 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?