Arató György kerületi főépítész tájékoztatása szerint még az idei évben több mint hatmilliárd forint értékű ingatlanvagyon értékesítését tervezi a XIII. kerületi önkormányzat - adta hírül a Napi Gazdaság.
Két - korábban eredménytelenül zárult - forduló után újra meghirdették a Népfürdő utca, a Duna, a Viza utca, és a Dráva utca által határolt, körülbelül egyhektáros, összesen 30 ezer négyzetméter szintterület beépítésére alkalmas ingatlant, a korábbi kerületi szabályozási terv változatlanul hagyásával. Ennek megfelelően csak szállodát, irodaházat és szolgáltató létesítmények megvalósítását engedélyezik a közvetlen Duna-parti ingatlanra, a lakásépítést nem támogatják.
A vevőt terheli az infrastruktúra-kiépítési kötelezettség, vagyis ki kell alakítaniuk a Népfürdő utca adott szakaszát és a rakparti utat, valamint parkosítaniuk kell az épületek között. A három ingatlan együttes induló ára 4,2 milliárd forint, a beépítés határideje 2015.
A Duna-parti telekcsoporton kívül további 1,5-2 milliárd forint értékű területet - zömmel angyalföldi foghíjtelkeket - értékesítését tervezi a képviselő-testület.
A főépítész hozzátette, hogy az irodafejlesztők újra érdeklődnek a kerületben a Dózsa György út, a Váci út és a Róbert Károly körút környékén, de a terveket nem mindenki viszi el az engedélyezési szakaszig. Akadnak ugyan kivételek, a Váci út, Föveny utca sarkán az idén kapott engedélyt három nagy épületre egy belga irodaház-fejlesztő, már le is bontotta a telken álló régi épületet, az Elzett korábbi irodaházát. Kereskedelmi, szállodai és irodai funkcióra készítettek terveket a Róbert Károly körút, Lehet út, Mohács utca sarkán fekvő területre is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Tervezési fázisban van a Fáy utcai egykori kínai piac ingatlana, amelyet egy magyarországi bejegyzésű irodafejlesztő vásárolt meg és akár már 2011-ben elindulhatnak egy többszintes üzletház kivitelezési munkálatai. Zajlik a kerületi közösségi ház kivitelezése, a 3,5 milliárdos projekt már "kinőtt" a földből, a megnyitót 2010 végére tervezik.
Végleg elszállni látszanak ugyanakkor a Duna Plaza mögötti, Budapest 360 fok lakópark nagyszabású tervei. A finanszírozás befagyása és a piac leállása hazautazásra kényszerítette a fejlesztőt. Az Árpád híd lábához megálmodott városközpont-beruházással sem történik már semmi érdemleges ebben az évben.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







