Törökország, Horvátország, Bulgária a legnépszerűbb utazási célpontok a magyar nyaralók számára.
A Start Utazási Iroda minden évben összeállítja a legnépszerűbb nyaralóhelyek listáját a nyári főszezonra előzetesen lefoglalt utazások alapján. Az így kirajzolódó trendek pedig nem csak izgalmasan változó toplistát eredményeznek, de a még bizonytalan utazóknak is segítséget nyújtanak a választásban.
Geri Károly ügyvezető elmondta, a népszerűségi lista első helyezettjei között minden évben izgalmas verseny alakul ki, évről-évre nagy mozgásokat tapasztalhatunk a sorrendben. Az idén azonban még a szokásosnál is erősebbek a változások, az első tapasztalatok alapján például Tunézia kikerült az érdeklődés középpontjából. Az éveken keresztül népszerűségi listavezető Észak-afrikai országot ugyanis idén csak a nyaralók 5%-a választotta, mely csak a hatodik helyre volt elegendő.
Egyiptom és Görögország fej-fej mellett küzd a negyedik és ötödik helyért, mindkét országba az utasok nem egészen 12%-a megy nyaralni. Nagy meglepetés, hogy a közel négy éve listavezető Görögországba most jóval kevesebben vágynak, míg a jó pár éve elhanyagolt Egyiptom kezd visszatérni a köztudatba. Egyiptom, mint az egyetlen közelünkben lévő egzotikus nyaralóhely, egész évben kellemesen meleg vízzel, és egzotikus élővilággal várja a nyaralókat, akik a Vörös-tengerben úszva úgy érezhetik magukat, mintha egy tengeri akváriumban fürödnének.
A dobogó harmadik helyére az utazók 14%-át vonzó Bulgária került. Bulgária is egyike a gyors feljövőknek, hiszen két évvel ezelőtt jelent csak meg a TOP5-ben. A nosztalgia mellett a relatív közelség és a szálláshelyek kedvező ára is vonzóvá teszi az országot. Kiváló szolgáltatások, remek tengerpartok, megfizethető árak, autóval is elérhető távolság teszi népszerű nyaralóhellyé.
Az ezüst Horvátországot illeti, előnyei magától értetődőek: autóval csak néhány óra utazásnyira fekvő, népszerű üdülőhely.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
34%-os részesedéssel, igazi meglepetésként került az első helyre Törökország. A három évvel ezelőtt a TOP5-be is csak épphogy bekerülő ország az idén minden harmadik magyar által választott úti céllá vált. A Török Riviéra megfizethető árú all inclusive és ultra all inclusive szolgáltatást nyújtó szállodái között ugyanis nem nehéz jó nyaralóhelyet találni, a kimagasló luxus szolgáltatást nyújtó hotelek egy európai középkategóriás szálláshely áráért foglalhatók.
A TOP 5-be bele nem fért országok között Tunézián kívül még Spanyolország, Olaszország és Málta vonzott jelentős számú nyaralni vágyót.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







