Kedvezményes áfakulcsért lobbiznak a szállodák

MTI
2010. május 14. 09:02 2 perc

A magyar szállodáknál a vendégéjszakák száma növekedett ugyan, több tényező miatt most mégis nehezebb helyzetben vannak, mint tavaly év végén, a pénzügyi, és gazdasági válság idején - mondta Erdei János, a Magyar Szállodaszövetség elnöke a szövetség XXIII. közgyűlésének megnyitója előtt Szegeden.

Erdei János jelezte: remélik, a válságot értékelő és javaslatokat megfogalmazó anyagukat az új kormányzat meghallgatja. Hozzátette: javaslatcsomagjuk nemcsak kérés, hanem alkuajánlat is, hiszen ha a szállodaipar kérései teljesülnek, sokkal nagyobb lesz a költségvetés bevétele, mint a kiadása. Az elnök kifejtette: 2009 a pénzügyi válság miatt, a magyar szállodaipar egyik legrosszabb éve volt.

Korábban: Jönnek a külföldiek, de még mindig nem elegen!

Azóta a KSH első negyedéves jelentése alapján 5-6 százalékkal növekedett a magyar szállodákban a vendégek, illetve a vendégéjszakák száma, ez azonban nem látszik a jövedelmeken. Ennek egyik oka a forint-euró árfolyam drámai megváltozása, amely eleve egy nettó forgalomkiesést okozott a szállodákban, amit a foglaltság növekedése nem tudott ellensúlyozni. Emellett növekedtek a fenntartási költségek. Ezzel az első negyedév végére a szállodák még nehezebb helyzetbe kerültek, mint tavaly év végén voltak.

A szövetség elnökének tájékoztatása szerint a helyzet javítására készült lobbianyag egyik fontos pontja a szállodai áfakulcsok csökkentése. A 18 százalékos, kedvezményezett kulcs még mindig magasnak számít, hiszen az Európai Unió átlaga 10 százalék körüli. A cél az uniós átlag elérése, mivel ez a magas érték eleve csökkenti a versenyképességet.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A másik fontos elem az üdülési csekk, a cafetéria 25 százalékos megadóztatásának ügye. A szakma szerint ez veszteséget jelent majd a költségvetésnek, több áfabevétel esik majd ki emiatt, mint amennyi pluszbevételre számítottak ezzel. Az első négy hónap tapasztalatai szerint nem a beváltást csökken, hiszen a korábbi tartalékokat most használják fel, hanem az új csekk vásárlása esik vissza jelentősen.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?