Míg 2009 augusztusában mindössze 2 903 új személygépkocsit és kishaszongépjárművet helyeztek forgalomba hazánkban, addig folyamatosan bővül azok száma, akik törlesztési gondokkal küzdenek. Az autóhiteleseket sújtó csapások nem ismernek kegyelmet, miközben csökken az autó piaci értéke, a magasabb devizaárfolyamok következtében nem akar apadni a fennálló tartozás, a havi részletek pedig magasabbak, mint amennyire az autó vásárlásakor számítottak.
Egy évvel ezelőtt naponta átlagosan 300-zal több (!) új autó gördült ki a szalonokból, a boldog vásárlók pedig mit sem sejtettek az egy hónap múlva hazánkat is elérő gazdasági válság kedvezőtlen hatásairól és - akkor jónak tűnő pénzügyi döntést hozva - gond nélkül aláírták az eléjük tolt deviza alapú autóhitel szerződésüket.
Az az újautó tulajdonos, aki egy évvel ezelőtt aláírt a 2,25 millió forintos svájci frank alapú autóhitel szerződést 150 forintos árfolyam mellett, 15 ezer frankos induló tartozással számolhatott. 10 éves futamidő esetén a havi 26 ezer forintos havi törleszőrészlet mellett (aminek nagyságrendileg a fele megy kamatra, a másik fele tőketörlesztésre) eddig 312 ezer forintot törlesztett, a forintban kifejezett fennálló tartozása mégis emelkedett.

A körülbelül 161 ezer forintos tőketörlesztés 150-215 forint közötti árfolyam mellett alig 900 frankkal csökkentette a fennálló tartozást, a fennmaradó 14,1 ezer frank pedig a jelenlegi árfolyamszinten 2,54 millió forintnak felel meg. Eközben az autó - típustól függően - 25-35 %-ot veszített az értékéből, ami mondjuk egy 3,3 millió forint felett megvett autó esetében még fedezheti a tartozást, de egy önerő nélkül megvásárolt kocsinál már körülbelül egymillió forintos veszteséget jelent. A tulajdonos - az utóbbi példánál maradva - egy másfélmillió forintos autót hajt két és félmilliós teherrel a nyakában.

Az MKB Euroleasing által készített grafikon jól szemlélteti a 10 éves futamidőre hitelből vásárolt gépkocsik esetében az autó értéke és a fennálló hiteltartozás közötti különbséget.
Az értékesítési mutatók évi 75 % feletti zuhanása azt mutatja, hogy a jelenlegi óvatosabb hitelezési irányelvek miatt az új ügyfelek kisebb arányban eshetnek bele ebbe a csapdába, de az egy évvel ezelőtti autóvásárlók jó része küzdhet ilyen jellegű problémával. Egy év alatt havi 10 ezer újautó vásárló tűnt el a piacról, akik zöme a válság miatt nem engedheti meg magának a vételt, de sokan vannak köztük olyanok is, akik önerő híján nem felelnek meg az új hitelezési feltételeknek.
A mélyrepülés tovább folytatódhat. Az év első nyolc hónapjában kevesebb, mint 54 ezer új autót és kisteherautót vettek nyilvántartásba, ami az vetíti előre, hogy az idei év még a tavasszal kiadott legpesszimistább előrejelzésektől is messze elmarad majd. A múlt hónapban a Suzuki nyerte a márkák közötti versenyt, de éves összesítésben csak másodikak a Ford mögött.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A piac erőteljes visszaesését érzékelteti az is, hogy az idén augusztusban a legtöbb járművet értékesítő öt márka mindegyike 70-80 %-kal rosszabb eredményt ért el, mint az előző év azonos időszakában.
Sokan már tavaly év közben kongatták a vészharangot, hogy a magyarországi autófinanszírozással előbb-utóbb nagy baj lesz, de a kegyelemdöfést csak a válság adta meg az ágazatnak. A bűnüldöző szerveknek is egyre nagyobb terhet jelentett az önerő nélküli konstrukciókkal véghezvitt autóhitel csalások felgöngyölítése, ennek ellenére csak az év elején szigorították a finanszírozási feltételeket. A forint gyengülésével sokan már nem képesek fizetni a megemelkedett töresztőrészleteket, ezek az autótulajdonosok már fizetnének is csak valaki vigye az autót a nyakukról.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
A Black Friday után itt a Green Friday: mutatjuk, milyen akciók várnak
A túlfogyasztásra hívja fel a figyelmet a Mastercard kampánya.
-
Karácsonyi készülődés a PENNY-vel (x)
Szívhez szóló videóval is köszönti a vásárlókat az üzletlánc
- Vészjósló változás a brit kormánypártban
- Így hozzák helyre a hatalmas földhasadásokat Izlandon - galéria
- Ferencz Marcel a Prima Primissima díjról: napok kellenek, míg ezt feldolgozza az ember
- Lenyűgöző ékessége lesz a Budavári Palotának - képek
- Megtört a jég: Ausztria enged egy fontos szabályban a Schengeni bővítéshez
- Irányt váltott a Halley-üstökös
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


