A parkolási pótdíjakkal kapcsolatos jogszabály-módosítás érzékenyen érintheti az önkormányzatokat és az autótulajdonosokat is: a megnövekedett költségek várhatóan a pervesztest fogják terhelni, így egy néhány ezer forintos pótdíj akár kétszeresére is rúghat a jövőben.
A parkolási bírságokról rendelkező új jogszabály-módosítás nem segíti elő az indoklásban meghatározott célt, hanem éppen ellenkezőleg hat: előrevetíti a hosszabb ideig tartó, magasabb költségekkel járó, minden résztvevő számára komolyabb felkészülést igénylő perek tömegét - áll a Magyar Parkolási Szövetség állásfoglalásában.
Az augusztus elsejével életbe lépett jogszabály értelmében a parkolási pótdíjak behajtására indított eljárásokat ezentúl nem a parkolás helyszíne szerinti illetékes bíróságon kezdeményezik, hanem az autótulajdonos lakóhelye szerinti bírósághoz kell fordulni. Bár az indoklás szerint ez segítheti, hogy ésszerű időn belül befejeződjenek a perek - mivel az ügyek zömét vivő Pesti Központi Kerületi Bíróság aránytalanul leterhelt -, a szövetség szerint időrabló, hogy az ország összes érintett bíróságának meg kell ismernie a különböző önkormányzati rendeleteket az ítélkezés érdekében.
Azok a helyi bíróságok, amelyek számukra távol eső és ismeretlen település parkolási ügyeit tárgyalják, a parkolás helyének vitatása esetében minden bizonnyal megkeresett bíróság útján helyszíni tárgyalást foganatosítanak. Eddig ezt az érintett bíróság helyből elutasíthatta, most azonban kötelessége lesz lefolytatni a helyszíni szemlét, bármennyire egyértelmű, hogy erre nincs szükség.
A másik ellenérv, hogy indokolatlanul megnövekednek a költségek: egyrészt a parkolótársaságok vidékre kiküldött képviselőinek díjazása, másrészt a postaköltségek okoznak pluszterhet - tájékoztatott a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. (BÖP).
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A megnövekedett terheket a BÖP fogja megelőlegezni és a pluszköltségeket a perekben érvényesíteni fogják, így abban az esetben, ha a társaság nyer, a gépkocsi-tulajdonosokra hárul ez a költség. Amennyiben fordított helyzet áll elő, ezt az önkormányzatot megillető díjból vonják le. A Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás (FKPT) is hasonló módon tervezi a költségek érvényesítését: bárkinek ad helyt a bíróság, a pervesztes fogja viselni ezeket a költségeket - tudta meg a Napi Gazdaság. Budapest 30-50 kilométeres vonzáskörzetében a személyes jogi képviselet megoldható lesz, távolabbi települések esetében azonban ez aránytalanul megnövelné a terheket, így levél útján tartják a kapcsolatot a bíróságokkal. Ez elméletben nem érinti az önkormányzatok részére átutalt összeg nagyságát, de a gyakorlatban jelenthet többletterhet: ha például levél helyett kézbesítő útján juttatják el igényüket, akkor ez nem számolható el perköltségként, így ezek az FKPT-re hárulnak.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)