15 °C Budapest

Légy te is szuperhős - Transformers Camaro kerül a boltokba

2009. július 24. 13:02

A Transformers film az utóbbi évek egyik legnagyobb kasszasikere lett, ráadásul a nemrég megjelent második résztől is sokat várnak a készítők. A General Motors - felbuzdulva a hírverés adta lehetőségeken - a filmből ismert köntösbe öltözteti a 2010-es Chevrolet Camarot.


A különkiadást az LT és az SS modellekre egyaránt lehet majd kérni. Az alapja természetesen a (rajz)filmből-képregényből jól ismert sárga festés lesz fekete csíkokkal. A küszöböket és a hátsó ablakokat Transformers-feliratokkal látták el, az Autobot pajzs formájú emblémája pedig megjelenik mind az ajtókon, mind a kerekeken, valamint a kormánykerék közepén is.


A csomag ára egészen barátságos, hiszen a 22 ezer dollárról induló ár mellé mindössze 995 dollárért lehet megrendelni az egyedi kinézetet.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm