18 °C Budapest

Szigorodik a gépjárműtilalom a fővárosban: 300 ezres bírságot terveznek

Pénzcentrum
2009. május 28. 09:02

A gépjárműforgalomból eredő környezeti károk 70 %-áért a mindössze 18 %-nyi nehézgépjármű a felelős - állítja Gyarmati Zoltán, a főváros új teherfogalmi stratégiáját kidolgozó Parking Kft. ügyvezető igazgatója. Idén januárban lépett hatályba az új fővárosi teherforgalmi rendelet, amely Európában is egyedülálló módon védi a lakosokat és a környezetet.

Az új stratégia lehetőséget ad arra, hogy a 12 tonnánál nagyobb járművek tranzitforgalma - út hiányában az északi szektor kivételével - teljesen kiszoruljon, illetve szabályozottabbá váljon a városi áruellátás. A rendszernek gazdaságfehérítő hatása is van, hiszen a behajtási hozzájárulást kiváltó cégek biztosan működnek, ellentétben a fantomcégekkel.

Mostanáig azonban az ellenőrzött fuvarozók jelentős részének nem volt behajtási engedélye. A főváros szerint a táblák ledöntésétől a jogtalanul használt sárga villogón át az ellenőrök megvesztegetéséig igen széles a paletta, ahogy egyes fuvarozók megpróbálják elkerülni a díjfizetést. Ezen a helyzeten igyekeznek változtatni a közeljövőben: a társaság 32 közterület-felügyelőt bízott és fizet meg, akiknek egyetlen feladata a behajtási engedélyek ellenőrzése.

Az ellenőrzés a tervek szerint tovább szigorodik: közel egymilliárd forintból olyan kamerarendszert szeretnének kialakítani a város legfontosabb útjain, amelyek a rendszám leolvasásával ellenőrizhetik a tehergépjárműveket. Céljuk továbbá, hogy a jelenlegi szabálysértés helyett a hozzájárulás hiánya is kerüljön be az objektív felelősségi körbe. A különbség elég nagy: ma legfeljebb 30 ezer, akkor akár 300 ezer forintig is büntethetnék a bliccelőket.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. április 24. csütörtök
György
17. hét
Április 24.
A rendőrség napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33